Népszavazás

Mivel nem tudjuk mindannyian még mindig, hogy mire is szavazunk, el kell-e mennünk vagy épp nem, itt ehhez egy tájékoztató.

A tájékoztatóban a civil szervezet megírta, hogy ha igennel szavaznánk az azt jelentené, hogy javasoljuk a kényszerbetelepítést, jóllehet az Eu ilyesmit nem kér. Az Eu kérése az, hogy vegyünk át néhány embert, akikről a mi hatóságaink úgy döntenek, hogy megilleti őket a menekültstátus.

Ha nemmel szavazunk, akkor meg voltaképp arra mondunk nemet, hogy együttműködjünk az Eu közös fellépésével.

Másfelől viszont, e szavazástól függetlenül közös fellépést sürgetünk a határok védelme tekintetében. Tehát amiből nekünk előnyünk származik ott kell a közös fellépés, amiben meg be kellene szállni a problémakezelésébe ott meg nem akarunk. Ez elég gyerekes hozzáállásnak tűnik, és a legkevésbé sem keresztényi, legalábbis, ha a kereszténység helytartójaként a pápát és a hazai katolikus egyházi vezetők megszólalásait nézzük.

Az igen értelmetlen, a nem pedig nagyon valószínű, hogy egyel több szög az Eu koporsójába.

Más értelmezés szerint a nem egy erős üzenet az Eu-nak, hogy rosszul teszi a dolgát, és hogy azok az országok amelyeknek nem voltak gyarmataik nincsenek lelkileg felkészülve a menekültek kezelésére, és ezt meg kell értenie az Eu-nak.

Ez utóbbi értelmezést jobban lehet ismerni, mert a propaganda ezt támogatja. A másik értelmezéshez az alábbi honlapokat kell felkutatni:

Forrás http://artemisszio.blog.hu/2016/09/09/mi_a_faq_kerdesek_es_valaszok_a_nepszavazasrol_6_resz