Megoldódik a Volán ideiglenes megállási lehetősége

Megdöbbentő levelet kaptunk arról, ahogy egy kislányt a Volánbusz otthagyott az ideiglenes megállóban, mert hogy itt senkinek nem állt meg, de erről rendes tájékoztató sem volt. Ez valóban felháborító viselkedés egy sofőr részéről, aki viszont azt tette, amit a központból mondtak neki, de hogy miért mondták, mert hát nem hagytak neki elég helyet a szülők, akik reggelenként kiteszik a gyerekeiket az iskola előtt. Mindezzel együtt, ha elolvassák a levelet, szerintünk még maradnak kérdéseik.

Garai Tamás Jegyő Úr: Az ideiglenes buszmegálló a patak utca csapadékcsatornázása okán a patak utcai megálló helyett került kialakításra november 16. -tól kezdődően, a Mézesvölgyi Iskola előtti gépkocsi parkoló egy részéből.
A Volánnal előzetesen egyeztetésre került a helyszín és a megfelelő méretű megálló kialakítása.
A múlt hét közepéig még probléma nélkül álltak meg a buszok ezen a helyen, majd amikor az ideiglenes megállót biztosító oszlopokat az iskolához érkező autósok egyre kisebbre szűkítették, a menetrend szerinti járatok – elegendő hely hiányában – nem tudtak megállni a kijelölt helyeken. Az információt pénteken kaptuk az érintett szülőktől, valamint  a Volánbusz igazgatóságától is arra vonatkozóan, hogy a jelenlegi formában nem fognak megállni az autóbuszok.
Az ideiglenes megállóban előreláthatólag a szerdai naptól (25.-étől) állhatnak meg a menetrend szerinti járatok, a jelenlegi helyszínen „stabil” műtárgyak biztosítják a busz megállását, az utasok fel- és leszállásának lehetőségét.
Az iskolajárat kisbusza a mai napon és továbbra is folyamatosan közlekedik az ideiglenes megállóhelyen, a megállási probléma erre a járatra nem vonatkozik. Az ideiglenes buszmegállónak a csapadékcsatorna érintett szakasza elkészüléséig, várhatóan a jövő év márciusáig kell ebben a formában működnie.