Próbálja ki tesztünk a képviselőjelölteken

 

 

Elkészült időre az új körforgalom is, az ÉVE gratulál a kivitelezőknek. Fanyalgók biztos találnak kivetnivalót mert a szervízút lezártá vált, a gyógyszertár előtti közlekedési megnehezült, és még néhány befejezetlenségben. De nézzük most valami egészen mást. Egy tesztet készítettünk, melyet Ön használhat, ha meg akarja ítélni a város jövendőbeli demokratikus szintjét.

Köztudomású, hogy a körforgalom elkészítése az elterelő utak megterhelése miatt azok romlását okozta. Ezek helyreállítására vajon tesznek-e ígéretet a képviselőjelöltek kampányaikban, és ha igen miként?

1. Ha azt tapasztalja, hogy a jelölt ígéretet tesz erre, és Önnek az a véleménye, hogy hiteles, azaz ezt az ígéretét képes is lesz beváltani, akkor működő helyi demokráciát talál.

2. Ha az lesz az érzése, hogy a képviselőjelölt minden nyájassága és ígérgetése ellenére hazudik – pl. mert megmondja hanyadikáig fogják rendbetenni, ha őt választják meg – akkor a korábbi évek kiábrándító, de demokratikus viszonyai folytatódnak.

3. Ha azt fogja mondani, hogy tessék megnyugodni Pásztor Béla polgármester ezt majd megoldja – tehát még a hazugságra sem veszi a fáradtságot, és saját munkavégzése helyett egy tekintélyt tol maga előtt, akkor biztos lehet abban, hogy Veresegyházon teljes kudarcot vallott a demokratikus önkormányzatiság.

Ha kedve van, majd végezze el a tesztet.