Szerencsés Lajkó

 

A választásokig szívesen közöl az ÉVE meséket, melyben nem direktben lehet elmondani hőstetteket és gazemberségeket. Nem állítjuk, hogy minden utalást értünk, és amit értünk se biztos, hogy egyet értünk vele. Pl. szerintünk Veresegyház polgárai bár többet adóznak, mint mások, azért nem jobbágyok, életszínvonaluk középosztálybeli, ami az egész magyar társadalomról már nem mondható el. Vagyis nem az adók mértékével van gond, mert pl. a finnek is sok adót fizetnek, de hogy mivel, arról szóljon a mese:

 

Szerencsés Lajkó

Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, egy szurdok szélén, egy kis patak partján éldegélt egy ember, akit úgy hívtak, hogy Lajkó. Mivel olyan szegény volt, mint a templom egere, egy szép nap úgy határozott, hogy ő bizony elindul szerencsét próbálni.

Ment, mendegélt, sűrű erdőkön keresztül, míg el nem érkezett egy távoli királyság fővárosába. Azonnal elkápráztatta a nagy csillogás-villogás, az új, tornyos épületek, a díszes burkolatok, a nyüzsgő piac és a nagy forgalom. Elhatározta, hogy ő is itt fogja megtalálni a szerencséjét.

Bejelentkezett hát  az uralkodóhoz, az öreg királyhoz, aki a szokásos szívélyességével és nyájasságával fordult az idegenhez, és így hallgatta végig türelemmel Lajkó panaszát:

–          Jaj, uram királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, segíts, hogy ne kelljen ilyen szegénységben végigélnem az életemet.

–          Mivel igen kedves vagy nékem, azt tanácsolom, alapíts egy vállalkozást, és jelentsd be a palotám egyik épületében levő szobába. Kicsit tán zajos lesz, mivel alattvalóim is abba az épületbe járnak az okmányaikat intézni, de tán elviselhető azért addig a kis ideig, míg más helyet nem találunk az alattvalók ügyes-bajos dolgainak elintézésére. Más barátaimnak is megtettem már ezt a szívességet. A bérleti díjról majd megállapodunk! – kacsintott sejtelmes mosollyal az arcán a király, majd elbocsátotta vendégét.

Lajkó úgy is tett, ahogy a király parancsolta. Ám kis idő elteltével elgondolkodott: már 2 hónapja van vállalkozásom, és van hozzá irodám. De hogy lesz ebből pénzem? Újból meghallgatást kért hát a királytól.

–          Lajkó fiam, hát már megint mi a probléma?

–          Ó, uram királyom, van már vállalkozásom, de mihez is foghatnék, hisz semmihez nem értek!

–          Egyet se búsulj Lajkó fiam, itt van egy zsák arany, a messzi Travilla várában levő barátaimtól kaptam, építs belőle házakat!

–          De királyom, én nem tudok házat építeni, hiszen se tudásom, se építőanyagom, se szerszámaim nincsenek hozzá!

–          Nem baj az, Lajkó fiam, fordulj csak bizalommal barátomhoz, Gábor csalóhoz, ő majd megépíti helyetted, csak vedd le belőle a részed, a többit add neki oda. És hogy addig se nélkülözz, elintézem, hogy ezen túl a rokonaid is árulhassanak dohányt az alattvalóimnak.

–          Köszönöm, királyom, nem is tudom, hogyan hálálhatnám ezt meg neked!

–          Ne aggódj emiatt Lajkó fiam, majd ezt én Gábor csalóval elintézem. Úgyis tartozik nekem, majd veszek tőle épületeket, az is meglehet, kérek még kölcsönt a várbéli barátaimtól, mert annyi ismerősömnek kell még szívességet tenni!

És úgy is tett a király, ahogy kigondolta. A királyság ismét nagyon eladósodott, pedig az uralkodó– a tanácsadói heves bólogatása közepette – az Óperenciás tengeren innen a legmagasabb adókat vetette ki az alattvalóira.  Aki az igazságtalanságok és a korábbi ígéretek be nem tartása miatt szólni mert, gyorsan el lett hallgattatva, ezzel szemben a talpnyalók egész rokonsága élvezhette a király kegyeit: ki oskolamesterré lett kinevezve, ki – még a legostobábbak is – királyi tanácsosként részesülhettek a jobbágyságtól befolyó javakból, ki kancellár lett, ki utakat, házakat építhetett a királynak.

Nem csoda, hogy az alattvalók egy idő után nem tiltakoztak királyuk zsarnoksága és adóztatása ellen, szép csendben beletörődtek sorsukba. És a király, ahogy egyre öregedett, ő maga is kezdte elhinni, hogy valójában mennyi szépet és jót cselekedett.

Lajkó pedig megcsinálta a szerencséjét, Gábor csalóval jó barátságot kötött, és élvezte a talpnyalók gondtalan életét. És boldogan éltek, amíg ők vagy a király meg nem haltak.