Hunvald és Pásztor Béla közti párhuzam

Hunvald György volt VII. ker.-i polgármester történelmet írt, mert börtönbüntetése ellenére a politika csúcsán maradt, vagy legalábbis maradt volna, ha az ítélet két évre még nem tiltja el a közügyektől. Ld. itt. Elemzők szerint ez másképp nem történhetett volna meg, csak úgy hogy kapcsolati hálóját az előzetesből az elmúlt 5 év alatt is irányítani tudta.

Amúgy nem rendkívüli, ha valaki megőrzi befolyását annak ellenére, hogy valami nem szép dolog lesz a napnál is világosabb. Medgyessy nem mondott le, Hornról mindenki tudta a múltját, Berlusconi szintén talpon maradt, és még hatékonyan is felhasználta kampányaiban üldöztetését.

De nem kell messzire menni. Veresegyház polgármestere is politikai támadásnak minősítette az ügyészség vádját, és könnyen lehet, ha börtönbe került volna is visszatér. Úgy tűnik elég ehhez a helyi elitben egy jó beágyazottság és a mi kultúránk.

Pásztor Béla a 2010-es választások utolsó napjainak kampányában olyan szórólapokat osztott ki, melyben politikai támadásnak minősítette az ellene megfogalmazott ügyészségi vádakat.

A vádirat szerint a polgármester az önkormányzat képviseletében 1996 nyarán 27, 5 millió forintért eladott egy belterületi ingatlancsoportot Somody vállalkozásának. Ezzel még nem lett volna baj, de egy teljességgel vállalhatatlan kötbéres szerződésben azt ígérte,  13 nap alatt közművesít. A közművesítési kötelezettségről a testületet a polgármester nem tájékoztatta.

A közművesítés még 7 évvel később sem végezte el, s ezért a Somody Kft. kötbérkövetelése 267 millió forintot tett ki; majd megegyeztek, és az önkormányzat 122 millió forintot fizetett ki.

A bíróság ezt nem találta problémásnak, mert más ügyletekben a polgármester Somodyval szemben a város javára tudott megegyezni. Ez a vagyonszerzés a Misszió volt.

(Ha a per most folyna, a Missziót önkormányzati vagyonként nem lehetne felmutatni, hiszen az állam vette el. A bíróság komoly hibát követett el, akkor, amikor a Pásztor-Somody tranzakciókat a védelem által kért időintervallumban szakértővel kivizsgáltatta és összesítette. Miért nem tágabb, vagy szűkebb időkeretet vizsgált? Miért nem csak a per tárgyának polgármesteri viselkedését elemezte?)

Az ÉVE értékelése szerint Pásztor Béla Somodyban politikai riválist érzett, és ezért voltaképp kiprovokálta, hogy Somody a várossal szemben magánérdekeiért pereskedni kezdjen. Így voltaképp közpénzen intézte el politikai ellenfelét. (Erről készítettünk egy ironikus videót, melyben feltűnik egy másik név is, bizonyos Gábor Csaba, akinek rossz híre van, mint építési vállalkozónak, ám Veresegyház mégis folyamatosan pénzügyileg „segélyezi”.)

Pásztor Béla mindent megnyert, Somody „eltakarodott” a városból, a bíróság pedig felmentette.

Hunvald jöhetne tanulmányútra Veresegyházra.