A Rádió Világnapja

Február 13 a Rádió Világnapja. Szomorú esemény ez a mi életünkben, mert volt itt egy Tavirózsa Rádió és egy Zörke is. Mindkettő elhallgatott. Pedig ezek valódi közösségi rádiók voltak, nem olyanok, mint a Lánchid, a Klub, vagy az egyes vallási adók, melyeket a hazai jogszabályok szintén a közösségi kategóriába sorol. (A Klub Rádió szintén e napokban kerül át hosszú pereskedés után új frekvenciára és adóitól megszabadítva.)

Aki bekerül a közösségi rádió kategóriába, annak kereskedelmi tevékenysége korlátozott, de adóznia sem kell a kapott frekvencia után.

Az 1994-es nemzetközi Karta még kimondja, hogy a közösségi rádiók nem lehetnek kormánytól, kereskedelmi intézményektől, felekezetektől és pártoktól függők.Hát ettől mi igencsak eltértünk, és kevéssé vigasztalhat minket, hogy sok más ország is.

Úgy véljük mind a Tavirózsa, mind a Zörke gondolatban még a fenti ideológia mentén fogant, de kicsúszott alóluk a valóság. Az ilyen civil és nonprofit módon működő szerveződések sem tudnak meglenni minimális bevétel nélkül, melyek származhatnak pályázati pénzekből, és korlátozott reklámbevételből, önkormányzati segítségből. Feltéve, ha az önkormányzat nem pártpreferenciát jelent, ha az állami segítség nem kormánypártit, és ha a pályázati feltételek nem lehetetlenek.

Kétperces néma tiszteletadást és felállást kérünk az meghalt közösségi rádiókért!

A rádiózást azonban ne temessük, a közösségit sem, mert az új technológiáknak valamint az óriási tőkekoncentrációknak köszönhetően, mind az amatőr, mind a profi világban elsöprő a lendületük.

Akár hol is tevékenykedik valaki, mindenütt fontos számára az arányérzék. Szerkesztői, újságírói munkának ez a lelke. Tudni kell továbbá, hogy a média küldetése az, hogy benne magában folyjon a verseny. A szocializmusban eldöntötték mi hangozhat el, verseny már a médiában nem zajlott. A versengés terepeként felajánlott rádiózás ki van szolgáltatva az egyének szervilis hajlandóságának, a hallgatóságuk igényességének, és a jogi szabályozásnak.

Ha tudjuk, hogy a cél a versengés igazságos terepének kialakítása, minden területen (egyéni-társadalmi-szabályozási) szinten hamar megtalálhatnánk a legjobb megoldásokat.

A Rádió Világnapján azt kívánjuk, hogy ez a munka a világon mindenütt sikeres legyen.