Dresszkód

 

A kaposvári egyetem rektorát meghurcolták amiatt, hogy szabályozni kívánta a diákok öltözködését. Diákok figurázták ki, Deutsch Tamás kérte eltávolítását, oktatási ombudsman kérte szabályzatának visszavonását, jogászok olvastak be neki stb.

A ruharendeleteknek önálló története van. Az esetekből kibontakozik szociálpszichológiai logikájuk is, a kaposvári tanulság azonban mindennél valamivel több. Arról is szól, hogy a rendteremtés nem épülhet már arra a logikára, mint a fogyasztói társadalmak előtti időszakban, és nem csak az öltözködés, hanem bármilyen más esetben sem. Sőt, az öltözködés terén soha nem is működött a homályos tiltás.

A dekoltázsok divatjának jópofa sztorijával kezdeném, amit a híres magyar kulturtörténész, Ráth-Végh István írt meg. Egy arisztokrata hölgy egy ízben lovaglóruhában lépett be a templomba. A pap felháborodva hazazavarta, és rendes öltözetet követelt tőle. Ám ne feledjük, akkor a rendes öltözet a mellek felpolcolása és közszemlére tétele volt. A divat egyébként aszexuális. Kezdetben még kihívó, szexuálisan csak a felsőbb osztályok engedhetnek meg maguknak némi magamutogatást, de később, mikor ez válik normává, elveszik direkt szexuális tartalma.

A középkorban is számos ruharendelettel kísérleteztek. Az indíték általában az volt, hogy a cselédség és a pornép ne akarjon úgy kinézni, mint az elit. Megszabták például az uszály hosszát, később büntették például a selyem viselését. Társadalmi rendet követelt magának a kínai uralkodó is, aki meg azt tiltotta, hogy birodalmában bárki más hasonló színű cserepet használjon. Ám ezeknek a rendeleteknek, színhasználat, szövet, kiegészítők mind áthágásra kerültek (talán csak Kínát leszámítva), s jól mutatták mindig Nyugaton a hatalom gyöngülését. Ott volt például a francia udvarban a gombos kabát viseletének engedélyeztetése, aminek jogát kihalásos alapon osztották. Amint azonban a piacot elöntötték a gombok, a selyem, a csipke, a tiltások mit sem értek.

Az öltözködés körüli viták sosem csitultak, gyakran gúnyolódás tárgyát képezték, és ezzel próbálták kordában tartani a divatot, bár ezzel sem jártak több sikerrel. A „mit ne vegyél fel”, és „hogy ne nézzél ki”, akár szexuális szabatosságra, akár az egészségességre, akár az elit védelmére hivatkoztak, mindig kudarcra volt ítélve.

Amerikában a Fehér Házban például megszabták a tisztviselőknek a miniszoknya divatja idején, hogy minél rövidebb nem lehet a szoknya. Némi eredményt el is értek vele, de csak a munka világában, és azért a szoknyák csak rövidültek. Furcsa mód ma például, ha benéz valaki a magyar honvédségbe, egészen rövid szoknyás egyenruhás hölgyeket láthat. Pedig az egyenruha az már valami! Azt megmondani, hogy mit ne hordjanak jóformán lehetetlen, azt viszont, hogy miben kell megjelenni, működhet. (Ld. iskolaköpeny)

Ma is formaruhába kényszerítenek számos szolgáltató szektorban dolgozót, és például a sztyuárdeszek jól is mutatnak – általában. A dolog aszerint válik szét, hogy ki van a munka és ki a szabadidő világában. A legszabadabban a diákság lebeg, ezért ők mindig is az öltözködés extrémitásainak forrásai.

A kaposvári hallgatók visszavágása azonban mást is mutat, mint a szabályozhatatlanságot. Nem csöndes provokációval, a jó ízlés határainak feszegetésével próbálkoztak, hanem nyílt ellenállással, vetkőzéssel, felvonulással.

Oktatóként én sem szeretem, ha strandpapucsban jönnek a hallgatók. Néhány évvel ezelőtt volt egy ilyen divat. A strandpapucs például – különösen ha időjárástól függetlenül viselik – végképp azt üzeni „én nem vagyok a társadalmi struktúra része, most épp mindenen kívül vagyok”. Mások enni kezdtek az órán, ami ugyanezt az üzenetet hordozta. A konfliktus tehát itt van a rektor és a diákság között. A diákok túlságosan is azt üzenik, ők kívülállók. Megtehetik, mert valóban azok, de nem teljesen szabadok, egymástól függnek ők is. S a tanár is megteheti, hogy megfogalmazza mi az ami őt zavarja, s erre általában hallgatnak is.

Feltehetően ma már az egész társadalom mélységesen individualista, és a rendet csak az élet bizonyos szituációiban fogadják el. A személyiségek megsokszorozódtak, ezért olyan, hogy hivatásrend ma már nem hozható egykönnyen létre. Az életutak a legritkább esetben egyenesek, és minden fiatal fel is készül a váltásra. Ez látszólag más téma, valójában a probléma ugyanaz. Ma másként lehet rendet rakni a világban, mint régen. S a ruhák terén, hát ott aztán régen se igazán lehetett.