Brandépítés Veresegyházon- Lakossági fórum Bajnai Gordonnal
Az elemző szerint Bajnai ellentétpárokra fűzi az érvelését, és jól állja a sarat a valódi közönség-előadó interakciókban. Igaz, kellemetlen kérdéseket nemigen kapott, közönsége a saját közönsége volt.
Bajnai Gordon ex-miniszterelnök február elején, a 2014-es választások előkampányaként is értelmezhető lakossági fórumsorozatának aktuális állomásaként Veresegyházra látogatott. A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány vezetőjének célja ezúttal is ugyanaz volt, mint a korábbi fellépésein, nevesül, hogy közvetlen kapcsolatot létesítsen a helyi lakossággal, és az egyik leghatásosabb kampányeszközzel, személyes jelenlétével erősítse meg saját politikusi brandjét. Előadásának és a feltett kérdésekre adott válaszainak fényében azt mondhatjuk, ha többet nem is, de ezt a célját teljesítette.
A lakossági fórum helyszíneként szolgáló terem, hasonlóan Bajnai korábbi fórumaihoz, most is teljesen megtelt, még a karzaton sem lehetett szabad helyet találni. Az esemény alatt végig érezhető volt, hogy a népes hallgatóság túlnyomó többségét Bajnai előadása iránti őszinte érdeklődés vezette a helyszínre, kritikus hangvételű megnyilvánulásokat csak elvétve lehetett hallani az egész este folyamán. A veresegyházi fórumnak egyébként a legfőbb pozitívuma pont az volt, hogy valódi fórumként zajlott le, vagyis nem korlátozódott Bajnai előadására, hanem legalább ennyire hangsúlyos volt a szónok és a megjelentek közötti kétirányú kommunikáció, mivel mindenki kivétel nélkül szabadon feltehette kérdését a volt miniszterelnöknek, aki állta a sarat, minden kérdésre hosszasan kifejtett választ adott. A fórum interaktív része lehetőséget nyújtott Bajnainak, hogy megvillantsa „emberi oldalát” is, színesítve a láthatóan gondosan felépített politikusi karakterét. Például egy kérdésre válaszolva kifejtette, hogy hasonlóan a regnáló miniszterelnökhöz őt is gyengéd szálak fűzik a futballhoz (igazolt játékos is), ugyanakkor elutasította a mostani kormány stadionfejlesztési projektjeit.
Mindazonáltal ez az „ellenpontozó retorika”, amely a jelenlegi kormány politikáját állítja szembe a Bajnai által kívánatosnak tartott korszakváltás politikájával nem csupán egy-egy válaszban volt jelen, hanem az egész előadás szerkezetét meghatározta. Bajnai eme ellentétalkotást igyekezett minél jobban leegyszerűsítve, a lehető legközérthetőbb módon véghezvinni, így beszédében olyan kategóriapárokat használt, mint a „rossz kormányzás” vs. „jó kormányzás”, vagy a „rossz politika” (megosztó, józan észt nélkülöző) vezette ország vs. a „normális ország” víziója. Mindezt nem csupán az általánosságok szintjén fogalmazta meg az Együtt 2014 társalapítója, hanem eme retorikai fogást a szakpolitikai dimenzióba is következetesen alkalmazta. Kiemelten foglalkozott a gazdasági helyzettel, cáfolva az ellene folyó plakátkampány állításait (pl.: minimálbér-csökkentés), de az oktatáspolitika legújabb fejleményeire is reagált, elítélve a Fidesz felsőoktatási reformját, mondván az lerombolja a társadalmi mobilitást.
Bajnai Gordon tehát azt tette, amit ilyen helyzetben egy ellenzéki csoportosulás vezetőjének a politikai racionalitás diktál: kíméletlen élességgel rávilágított a regnáló kormány gyengeségeire, a választási ígéreteinek és a jelen valóság között feszülő ellentmondásaira, ezzel párhuzamosan igyekezett megerősíteni saját imázsát. Bajnai ezt hasonlóan a többi lakossági fórumához, most is sikeresen végrehajtotta, hiszen kimért beszédstílusával, a korábban kidolgozott kommunikációs panelek ügyes alkalmazásával, a mérsékelt, józan, szakértő karakterét jelenítette meg, aki a politikával szemben a szakértelem primátusát hirdeti. Európában és idehaza is találhatunk példákat, amikor ez a stratégia választási győzelmet eredményezett. Hasonló politikus „típust” képviselt Medgyessy Péter, vagy például Lengyelországban a nem régen újraválasztott Donald Tusk is. Hogy a szakértői imázs önmagában elég lesz-e az érzelmi politizálás elemeire erőteljesen építő Fidesz legyőzéséhez, az a jövő zenéje, de a közvélemény-kutatási adatok eddigi alakulását látva lehetnek kétségeink.