Zsolt Péter elemez – Kivándorlás és egyebek
A kivándorlásról fontos adatokat közöl a hvg cikke (alább egy részletet kivettünk belőle). Az apropót Matolcsy bejelentése adta.
Koránt sem tudja azonban a közvélemény – és úgy tűnik a megkérdezett szociológusok sem -, hogy a helyzet elég aggasztó, hiszen a hvg nem is említik a születésszámokat. (A helyzet komplexitásáról, felsőoktatásról-népesedésről-gazdaságról szóló összefüggéseket ld. Zsolt Péter cikkében itt.)
A politikusok viszont alighanem ismerik a hosszabb távú előrejelzéseket, és keresik a megoldást, erre utal Matolcsy „félmillióan kivándoroltak” mondata, aminek módszertani megalapozottságát igyekszik a hvg kipellengérezni. Nem ez volna a helyes újságírói irány, nem mindig célravezető a nemszeretem politikus cikizése, néha magával a problémával fontosabb foglalkozni.
Itt vannak azok az adatok, ami viszont a HVG munkáját dicséri:
„A Németországba kivándorló magyarok száma, a hivatalos adatok szerint tavaly rendkívüli mértékben nőtt, fél év alatt összesen 25 ezerrel emelkedett a számuk. A növekedés mértéke 46 százalék volt, hasonló mutatókat csak a gazdasági válság sújtotta országok – mint például Görögország – tudott felmutatni. Németországban 2011 év végére a legfrissebb kutatási adatok szerint83 ezer magyar állampolgár élt, Nagy-Britanniában 47 ezer fő, Ausztriában pedig 31 ezer magyar élt. A főbb célországok mellett 2003 óta dinamikusan növekszik a más uniós tagállamokba távozó magyar állampolgárok száma is, Spanyolországba 2011-ig 8300, Olaszországba 7000, Svédországba pedig 4500 fő távozott. Hollandiába 2010-ig 7 ezer magyar vándorolt ki 2003 óta. Hozzá kell tenni azonban, hogy ezek a számok nem csak a munkavállalókat tartalmazzák, hanem a diákokat és családtagokat is például.”