Hazaárulók, vagy ügyes helyi stratégák?

 

Kép forrása itt.

A hír az önkormányzatok konszolidációja. Politikai öngyilkosság lett volna, ha a kormányzat ezt nem lépi meg, és joggal mondják azt is, hogy az előző két ciklus szemetét kell most eltakarítani.

Szociológiai szempontból az merül fel, hogy a nem önhibájukból eladósodó, de mégsem felelősség nélküli önkormányzatok a magyar nemzet kárára vannak, vagy épp helyi közösségük olyan sztárjai, akik bevételi fedezet nélkül, de legalább fejlesztették városuk infrastruktúráját.

Úgy véljük egyik se, bár keletkezhet olyan hangulat, amelyben hazaárulóknak kiáltják ki őket, és bűnbakot csinálnak belőlük, hogy elhárítsák a jelen problémáiból származó felelősséget, és lehet olyan hangulat is, mint 2010-es választásokkor Veresegyház esetében, ahol kifejezetten hősként jelenhetett meg a városvezető, akit nem érdekel a vele szembeni gazdasági bűncselekménnyel gyanúsító ügyészség, mert őt csak a város népe ítélheti meg. (Ld. Pásztor Béla utolsó szórólapját a választások előtt.)

Se nem sztárok, se nem hazaárulók ők, sokkal inkább egy rosszul működő posztkommunista társadalom infantilis termékei. A szocializmusban a központi intézmények kijátszása valamint a központi újraelosztásban (redisztribúció) történő helyezkedőkészség volt a feltétele az érvényesülésnek.

Kornai János például azt írta, hogy ebben a redisztributív gazdaságban nem a teljesítményt, hanem a szélhámosságot jutalmazták, már amennyiben a „Cipőt a Cipőboltból” reklámok tekinthetők ilyen szélhámosságnak, hiszen értelmük annyi volt, hogy a központtal elhitették fontosságukat. Több kiutalt pénzt csak így remélhettek.

Ez a mentalitás végig fertőzte a 90-es éveket, 2000-től pedig a hatósági ellenőrzések kiskapuit megismerve egészen gátlástalanná vált néhány városvezetés. Pásztor Béla igen kirívó példa, ahogy játszott a különböző hatóságokkal, fejlesztési elképzeléseit szándékosan későn postázta, hogy ne is tudjanak reagálni, és olyan trükkök sokaságát alkalmazta, amelyek amoralitása a szocializmusból eredt.

A kormányzatok a gátlástalan önkormányzati magatartással szemben forráselvonással válaszoltak. A forráselvonásokra az önkormányzatok még gátlástalanabb módszerekkel, és meggondolatlan hitelfelvétellel. Ma már nem lehet tudni mi volt előbb, mert nem biztos, hogy mindenütt olyan egyértelmű a képlet, mint Veresegyházon.

A különös és aggasztó épp az, hogy a hitelátvállalásokkal együtt a központosítás és a hitelfelvételek központi ellenőrzése újra teremtheti a szocializmust, ahol megint a kapcsolatokon és a dörgölőzésen múlik ki jut hozzá forráshoz. Azaz megint az olyan emberek válhatnak sikeressé, mint Pásztor Béla.

Nehéz olyan központosított közigazgatást megteremteni ugyanis, amelyben a bürokrácia ne kezdené el kiszolgálni az aktuális politikai hatalmat, s amelyben a központ ellen tudna állni annak a kísértésnek, ami így az ölébe hullik. Amúgy mindegy volna, hogy a piac szabályoz, vagy a bürokrácia. Most azt gondoljuk, hogy mivel a piaci szabályozás nem hozta meg az eredményt, majd a bürokratikus meghozza. Pedig mindkét esetben az a lényeges, hogy a a bürokrácia tisztességes-e, hogy az állam tisztességes-e. Mindkét esetben szükséges a korrektségen kívül a hatékonyság, a szankcionálási képesség, az erős állam.

Tisztességtelen állam pedig a tisztességtelen városokat juttatja előnyhöz, hogy aztán elkezdjünk a végén meditálni a csőd közeledtével, hogy ezek a vezetők most voltaképpen hősök, akik kihozzák a környezetből a maximumot, vagy hazaárulók?