Zsolt Péter elemez – civilizációs opcióink

Senki sem tudja még mi lesz a nyugati civilizációval, mi lesz Európával, és két egymástól igen távol eső opció egyaránt eséllyel bír.

1. A pesszimista variációban is akad számos dicső momentum. Könnyen lehet úgy járunk, mint ahogy anno a görögök jártak, mikor a katonailag erősebb, de kulturálisan jóval alattuk lévő rómaiak leigázták őket. (Tegyük hozzá megbecsülték őket, már amennyire a rabszolgákat ugye egyáltalán meg lehet becsülni.) A görögség noha elbukott, demokráciája búvópatakként mégis végig kísérte a Nyugat történelmét, és hosszú-hosszú ideig sugárzott.

Az Európai Unió is járhat így. Miután elérte a maga demokratikus csúcspontját, a szélről érő erózió, és a távolról érkező gazdasági fölény összeomlasztja. Míg a görögöket katonailag, Európát elsősorban piacilag győzik le Kínából és Indiából. Az új civilizációs középpont áttevődik, de nem azért, amit Huntington mondott, hogy ugyanis a civilizációk háborús konfliktusba keveredve összeütköznek, hanem mert a jóléti demokrácia fenntarthatatlan, bármennyire is kreatív egy olyan világgal szemben, amelyik fiatal és nem sokra tartja az egyént.

2. A másik verzió, hogy Európa most is megoldja a válságos időszakát, s azért, mert sok okos ember lakja, itt képesek az összefogásra, az alkalmazkodásra. s mert Európának a válság egyáltalán nem új. Itt mindig küzdöttek a válsággal, és mégis mindig győztesen kerültek ki belőlük, legyen az a koraközépkor, a reneszánsz, vagy a XX. századi diktatúrák időszaka.

Fukuyama valamikor (1990-ben) azt mondta, a liberális demokrácia győzött, nincs a továbbiakban más alternatíva. Természetesen van, de tétele azon része, hogy a liberális demokrácia nem győzhet, még nem dőlt meg. Lehet, hogy a végén győz, csak nem a Szovjetúnióval szemben, hanem jónéhány évtized múlva a kínai az indiai, meg az iszlamista modellekkel szemben.