Miért csinálja ezt a Veresegyházi Hírhatár?

Logójuk

a lapcsoport tulajdonosának kérésére törölve

A Ne szégyenlistának nevezzük írásunkban úgy véljük felvázoltuk a problémát, és egy elfogadható javaslattal álltunk elő. A dolog lényegéről beszéltünk, arról, hogy az új rendelet szerint fel lehet kerülni a városnak notórius adótartozóknak egy nyilvános listára, és hogy aki önhibáján kívül kerül fel, azt meg nem kéne büntetni. Most a dolgok értelmetlen, és civilizálatlan részéről ejtünk szót.

Bár vártuk a Hírhatáron a viszontválaszt (hiszen Szalontai képviselő ezt be is ígérte), az nem jelent meg. Azért is megdöbbentő ez a számunkra, mert a Jobbik honlapján viszont már megjelent. Ezt nem is értjük. Egy a Hírhatáron induló sokakat érdeklő vita lépéseit mostantól a Jobbik honlapján kell olvasnunk, és nem azon a felületen ahol elindult?

Megmondjuk mire vezet mindez. Arra, hogy sajtóper lesz a dologból, hogy az érintettek arról fognak beszélni a másik milyen vádaskodó, rosszhiszemű inkorrekt szemétláda. Aztán előkerülnek a politikai szándékok is, ki kit és hogyan szeretne kiszorítani.

S miközben jól eldagonyázunk és kibontjuk a másik politikai ambícióit, senki sem figyel a lényegre. Az ÉVE továbbra is a lényegre irányítaná olvasói figyelmét. Van egy törvény, ami:

1. gátat szab (?) a gazdag adóikat befizetni elfelejtő és a városvezető közti lehetséges mutyizásának,

2. közli, hogy kik helyett fizet többet be a középosztály,

3. felhívja a figyelmet a szegénységre, amivel szintén kell valamit kezdeni.

Szalontai Boldizsár válaszlevele arról (is) szól, hogy az önkormányzat kezd valamit a szegények támogatásával, és hogy a panaszos kiindulópontja, mely szerint a képviselő testület nem tesz mást, csak érzéketlenül bántja a rászorulókat, nem igaz.

Kétségkívül van különbség a bal és a jobboldal szegénységpolitikája közt. Előbbi általában úgy véli, hogy önhibájukon kívül kerülnek az emberek nehéz helyzetbe, utóbbi viszont úgy, hogy maguk tehetnek róla. Előbbi szerint társadalmi igazságtalanságok okozzák az egyenlőtlenséget, utóbbi szerint viszont az egyének eltérő képességűek, szorgalmúak, és maguknak csinálják a bajt.

Ezekkel a kérdésekkel – a két tábor nézőpontjának elemzésével – már a tudomány foglalkozik, ami minket most nem érdekel. Még arról sem vagyunk meggyőződve, hogy ez a törvény valóban szegénységellenes is, de ennek kivizsgálását azért kérjük a város Szociális Bizottságától. A panasz érdemi része erre irányult.

Amit viszont tudunk, hogy a Hírhatár médiaetikai hibát vét, és könnyen lehet, hogy egy sajtópert is veszít. Miért jó ez nekik nem tudjuk, de hogy nekünk veresi polgároknak nem jó ha nincsenek jó médiumaink, abban biztosak vagyunk.