Kossuth Rádió karácsonya – kicsit hamisan

 

Éjfélkor közvetítést adott a rádió egy soroksári templomból. A katolikus pap köszöntötte a hallgatókat is határon innen és túl. Az énekkar hosszan dalolt – hamisan. Aztán a kántor idős hölgy is – szintén hamisan.

Furcsa egy karácsonyunk van. Egy korábbi médiaetikai szabály, hogy az újságíró nem adhatja át a műsoridőt még nemes cél érdekében sem. Pl. az ilyen véletlen dolgok miatt. De ezt a szabályt az utóbbi időben kezdik elfelejteni, és helyette a „kommentár nélkül”, a „XXI. századi demokráciában van elég sáv, biztosítsuk bárkinek” elv kezd teret hódítani. Gyanítjuk a mi esetünkben ez nem tudatos közszolgálati filozófiai váltás , sokkal inkább a médiánk szétesésének, és a katolikus egyház teljesítőképességének aktuális lenyomata. Mindkettőnek – médiának és Egyháznak – ezer oka van arra, hogy ne működjön profi módon.

És most menjünk néhány hetet vissza az időben, és kapcsoljunk képzeletben a televíziós X Faktor produkcióra. Könnyűzene, maximalista elvárásokkal, a gyengék megalázásával, a tehetségesek felmagasztalásával. Könyörtelen profizmus elvárás. A nézők maguk is értékelik a tudást, miközben a kiesésekbe – állítólag – neki is beleszólása van. Egy modern gladiátori cirkuszban vagyunk.

A klasszikus egyházi zene a közszolgálati rádióban a minőség garanciája nélkül, a kereskedelmi televízió, a szórakoztató ipar könnyűzenéjével a minőség világszínvonalával akár vetekedve is. A Kossuth Rádió egyházi közvetítése a legjobb szándékkal is hallgathatatlan volt. A prédikációról így már nem is tudunk beszámolni.

Ami a magas- és a tömegkultúrát illeti megfordult a világ még a szocializmus időszakához képest is, nem beszélve a régebbi időszakokról. Egy feudális nemes a legnagyszerűbb kamarazenét hallgathatta, míg a népnek a kocsmai óbégatással kellett beérnie. Ha földöntúli szépségre vágytak, a templomba kellett menniük.