Tavaink tisztaságáért – Felhívás!

 

Kérjük azon veresegyházi egyesületek és magánszemélyek szerény támogatását, akik a tavak vízminőségi vizsgálatának adataira kíváncsiak. Cserébe az anyagi támogatásért, nekik az emailjükre is postázzuk az eredményt, ha lesz elég érdeklődő, és a pénz összejön. 

Megkaptuk az árajánlatot is, 35 e Ft-ért már bevizsgálják clorofill-a v.mint coliform számra két mintán. Egyik a Pamut tó, másik a Malom tó, ahol a strand van. Így végre volna a két tóra összahsonlító adatunk olyan témában, melyet hivatalból sose tesztelnek, de az egészség szempontjából lényegbevágó. (Az adatok kiértékeléséhez ingyenes szakértői támogatást is kapunk Tatár Sándor személyében, s az ő javaslatára is készülne épp ezek szerint a szempontok szerint a laborvizsgálat. Az árajánlat a Vízügyi Felügyelőségtől jött.)

Ráadásul most a víz minősége valószínűleg páratlanul jó a hűvösebb napok és a rendkívül sok csapadék miatt. Nem az a célunk, hogy bebizonyítsuk rosszak a tavaink, hanem a tisztánlátás, s hogy összehasonlíthassuk a mai állapotot a későbbiekkel.

Fontosnak tartjuk, hogy az önkormányzat is tudja, érdekel minket mennyire becsülik meg e város egyik legnagyobb kincsét, a tavait. Számos más önkormányzatnál és közömbös lakosságnál bizony a tavak mérgező és holt szennyvíztavakká váltak. Ide kapcsolódó téma a tavak környékének fejlesztése, okos kihasználása, a szennyvíztisztító ügye stb., melyek számunkra mind fontosak, s ha összejön a 30 e Ft lakossági támogatásból, akkor tudni fogjuk, hogy másnak is az.

Vajon találunk-e Veresegyházon 35 embert akinek megér egy ilyen vizsgálat 1000 Ft-ot?

Egyesületünk számlaszáma: 66000011-11075909, Veresegyház és Vidéke Takarékszövetkezet. Kérjük írják fel a feladóhoz az email címűket, ahová kérik a jelentést, vagy ha azt majd a honlapunkon kívánják megnézni, elegendő ha annyit írnak: „TAVAINK TISZTASÁGÁÉRT”.

A befizetéseket augusztus 23-áig várjuk. Ha több pénz jön össze, azt külön kezeljük, és más célra nem használjuk a későbbiekben sem. Ha a pénz fele jön össze, a másikat egyesületünk tagjai pótolják majd ki. Ha 15 e Ft sem jön össze, a vizsgálatot akkor is el fogjuk végeztetni, de csak jövőre, egy olyan időpontban, amikor a tó minősége feltehetően a legrosszabb. A mintavételt augusztus végére tervezzük.