Cohn-Bendit nekiment Orbánnak

Az Eu Parlamnetben a zöldek képviselője szerint a magyar kormánynak nem kéne azt gondolnia, hogy a többségnek van automatikusan igaza. Eddig talán rendben is volna a médiatörvény kapcsán elmérgesedő kritika. Benditet már régóta bosszantja, hogy a magyar elnökségben a zöld téma háttérbe szorul, s gyakran emlegeti Tocquewille-t is, mikor Orbán azon érvét igyekszik cáfolni, hogy a többség felhatalmazása magyarázza a politikáját.

Ismerjük el – mondjuk mi -, az Eu maga is a magunkfajta kisnemzeteknek külön jogosítványokat ad, amire példa nyelvpolitikája, vagy az is, hogy épp mi visszük az elnökséget. Ha az Eu úgy fogná fel a demokráciát ahogy Orbán Viktor, akkor nekünk sok szerepünk nem lehetne itt.

 

Az EP-ben való hangulat hatására úgy tűnt, mintha a jelen lévő magyarok kissé megilletődtek volna, s csak akkor lélegezhettek fel, amikor Cohn-Bendit túlzásba vitte, és azt is mondta, hogy Orbán elvette az étvágyát, és nem kíván vele együtt ebédelni menni. Kifelé menet aztán Orbán kezet nyújtott a frakcióvezetőknek, valakivel annak barátságos unszolására össze is ölelkezett, de Cohn-Benditet kikerülte. Ld. itt.