Zsolt Péter elemez – alvó országom
Alvó országom – alvó városom
Kiskirálykodó, eladósodási spirálban kevélykedő, saját faluja határán túlra nem is látó provinciális vezetője van Veresegyháznak. A szociológiai kérdés, hogy hány ilyen vezető van még, aki hasonlóképp az eladósodás árán tartja meg politikai tisztségét, mert ha ez egy kritikus tömeget elér, akkor az ország roppan bele.
De hát ez világos képlet. Ha az önkormányzatok fizetésképtelenségét az államnak kell kezelnie, az két következménnyel jár. Egyrészt a helybeli lakosok a minimálisnál is minimálisabb szolgáltatásokat kapnak, tehát életszínvonaluk hirtelen sokat csökken, másrészt, ha túl sok az eladósodott település, az állam sem bírja azt kezelni, és a belső eladósodottságba roppan bele.
Az állításom az, hogy a Pásztor Béla-féle polgármesterek az országot tehetik tönkre. Az a szemléletmód, hogy relatív előnyre kell csak szert tenni a környezethez képest, s hogy a falutáblán túl minden környezetnek számít, országromboló. Sajnos a láthatatlan kéz elmélet – mely szerint ha minden település csak a saját érdekeit nézi abból valami jó sül ki – azért tévedés, mert láthatatlan kéz nem létezik. (A gondolatot kölcsönöztem Stiglitztől, aki a 2008-as gazdasági válság után mondta ugyanezt a Adam Smith elvéről.) Ma már tudjuk, hogy a települések egymást kiegészítő hálója volna a jövő, miközben polgármestereink gondolkodása többségükben provinciális.
Nem is annak a jelenségnek a következményeit akarom ecsetelni, hogy mi lesz akkor, ha túl sok vezető adósítja el a települését, mert magam is reménykedem abban, hogy valami csoda folytán megússza a belső eladósodási spirált az ország. Mert vannak még csodák! Ilyen volt épp a veresegyházi 2010-es költségvetés, ahol 600 millió Ft telekeladásból nem lett egy fillér sem, de a hiányzó pénzt a jobban teljesítő két multicég iparűzési adója pótolta. Ennek valóban örülnünk kell. Amiről itt szólni szeretnék, az azonban nem a szerencse, hanem a Pásztor Béla-típusú vezetőkkel szembeni felelősség kérdése.
Kik is a felelősei az ország önsorsrontó belső eladósodásért? Nem pártolom a boszorkányüldözést, a felelős nem pusztán egy-egy ember, nem Pásztor Béla, ez a felelősség nyilván sokkal összetettebb. Más országokban is vannak infantilis, meg korrupt vezetők, és mégsem feltétlen szaporodnak el. Öt okot említenék:
- törvények,
- minisztériumok, hatóságok
- politikusok,
- média,
- közélet,
Tökéletesen igaza van a fideszes elképzeléseknek akkor, amikor úgy gondolják, az infantilis városvezetésektől vissza kell venni a közfeladatok, intézmények fenntartását, s egy központi koordináció hatékonyabb, felelősségteljesebb lehet.
A minisztériumok és a hatóságok az utóbbi években mintha tehetetlenkedtek volna. Lehet korrumpálták a vezetőiket, lehet, csak nem volt elegendő jogkörük, lehet lustaságból és hivatásvesztésből rosszul munkálkodtak.
Az MSZP politikusok engedték, hogy a szabályok ne legyenek kikényszeríthetők, hiszen nekik is ez inkább egyéni hasznukat szolgálta. A Fidesz felismerte a problémát, és rendrakást ígért. (Igaz, Veresegyházon is felismerte, de itt nem mert éles támadást intézni, és így aztán rendrakási szándéka is köldöknézősre sikeredett.)
Az országos média partnere lett a hibák feltárásának, teljes mértékben az előző kormánnyal szembefordult, és várta a kétharmados Fidesz győzelmet (sokszor nem is riogatva, hanem reménykedve). Ezzel szemben a helyi médiumok részben kiszolgáltatottságuk okán részben opportunizmusuknál fogva, részben szakmai alulképzettségüknél fogva nem kontrolláltak. (Pl. megszámolhatjuk hány veresegyházi médium tette szóvá a polgármester azon dicsekvését, hogy Veresegyház „a világ legeladósodottab városa”. A nyilvánvaló abszurditásokon túlmenően az egyéb közösséget károsító megoldások tényfeltárásáról már nem is beszélve.)
S végül a közélet felelőssége. Magyarországon a közélet egy-két értelmiségi szélmalomharcára korlátozódik, akik ha belefáradnak, a kontroll is megszűnik. Nyilvánvalóan más volna egy polgárosult közélet. Veresegyház különösképp olyan, mintha alvó emberek lakóhelye volna, de talán országunk egészében is egy alvó ország. Csupán ahhoz értünk, hogy ha felébredünk megrázzuk magunkat, de aztán visszaalszunk, miközben a fennálló hatalommal szemben mindig ébrenlétre volna szükség.