Zs.P. elemez – A választás kiértékelése Veresegyházon

Ország egészéhez viszonyítva

Ami az országos eredményeket illeti első pillanatra úgy tűnhet, hogy Veresegyház rendkívüli, konzerv állapotú település, ahol nem sikerült a váltás, míg mindenütt másutt igen. Nos, ez tévedés. Váltás a nagy településeken történt. Nem tudni a kicsiken mekkora volt a fluktuáció, az azonban látszik, hogy a 20 ezer alatti településeken nem a Fidesz, hanem a függetlenek taroltak. Hogy a függetlenek mögött kik vannak, nem tudni. Lehetnek olyanok, mint a mi egyesületünk (Ld. pl. Csömört, ahol egy hozzánk hasonló szervezetnek sikerült győzni és tarolni), de lehetnek volt MSZP-sek is, akik átnevezték magukat függetlennek. Akár hogy is, nem Fideszesek, ami azt jelenti, hogy a veresegyházi Fidesz nem hibáztatható valamiféle gyengébb szereplésért. Nem vagyunk nagyváros, összesen ennyi ennek a magyarázata.

FIDESZ-kampány értékelése

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehetett volna neki magának jobb kampánnyal jobb eredményt elérni. Azt tudjuk, hogy a langyos kampány itt milyen eredményt hozott, azt viszont nem, hogy ha az ÉVE letámadós, a dolgokat megnevező, feltáró, számon kérő stratégiáját választja, meddig jutott volna. Azt sem tudjuk, hogy ha Pásztor Bélával szembeni vádemelés híre nem kerül a köztudatba más lett volna-e az eredmény. Alighanem, ha korábban derül ki, és el lehet magyarázni, hogy ez mit is jelent, az inkább kedvezett volna a Pásztor Bélával szemben szerveződő erőknek. Az biztos, hogy ha a Fidesz azt a stílusú kampányt folytatja, mint az ÉVE, akkor sem ér el rosszabb eredményt.

ÉVE-kampány értékelése

Sőt, az is lehet, hogy az ÉVE sem folytatott elég kemény kampányt, hiszen pl. a Gábor Csaba ügyet kerültük, nem tettük szóvá, hogy tele van a város Pásztor Béla mindig csak választásra összeálló szervezetének, a SZOVÉ-nak a plakátjaival, melyek aligha a SZOVE egyesület tagdíjaiból lett készítve. Honnan? Miből? – Úgy gondoltuk azonban nem mi aspirálunk polgármesteri címre, aki a hatalmat akarja, az vesse fel a legkényesebb ügyeket. S ha mi fel is vetjük ezeket ugyan mennyi szavazatot hozott volna ez a számunkra, ha a többi szervezet hallgat?

Szövetségesi variációk (LMP-ÉVE)

Első tárgyalásunk az LMP-vel volt. A közös lista második helyét kértük, ami meglehetősen nagyvonalú ajánlat volt a részünkről, hiszen világos volt, hogy két listás helyet ez az összefogás nem hozhat. (Most a vájtfülűek kérem tekintsenek el attól, hogy a Fidesz kormány kedvezőtlen törvényt hozott az összefogók számára, ugyanis ennek megoldására rájöttünk.) Ha az LMP ajánlatunkat elfogadja, most Tatár Sándor képviselő, Szalontai Boldizsár pedig nem. Jelen pillanatban tehát azért nincs a testületben zöld értékeket képviselő, mert az LMP nem fogadta el az ajánlatunk, s ugyan ezért van benn a Jobbik.

Szövetséges variációk (ÉVÖGY-VJJE-ÉVE)

A következő ötletünk az ÉVÖGY-VJJE-ÉVE összefogás volt. A VJJE azzal utasította vissza a velünk való összefogást, mert mi még nem méretődtünk meg. Most megtörtént. 145 emberrel szavaztak rájuk többen, mint ránk. Az ÉVÖGY pedig horribile dictu vállalta az együttműködést, de aztán eltűnt. Ha csak a VJJE és az ÉVE szavazatait adjuk össze, és a két egyesület közül az küldi be a képviselőt, aki a kettő közül több szavazatot szerez, akkor most (tekintve, hogy a VJJE legyőzött bennünket) egy VJJE-s képviselő jutott volna be listáról, s szintén kiszorította volna a Jobbikot. Tehát azért nincs a testületben VJJE-s képviselő, mert a VJJE nem fogadta el az ajánlatunk.

 

Végeredményben a Pásztor-ellenes erők csúfos vereséget szenvedtek. A fentebb említett variációkban sem lett volna ez kevésbé csúfos, csak épp egy kicsivel kedvezőbb, mint a most kialakult helyzet. De ahogy azt Marx mondja a mennyiségi változás minőségibe csap át, azaz szintén nem tudjuk, hogy egy erős kampány, melyben összefogtunk volna mit hoz a konyhára. Hát ennél biztosan valamivel szebb jövő lett volna.

 

Eredmények megtekinthetők itt.