Matolcsy csődkezelése

Meglehetősen nagy a zavar. Egyfelől azt hallani, hogy a rendszerrel van valami baj, és a görög válság tulajdonképp a rendszer válsága, pénzügyi támadás áldozatai stb. Másfelől – így pl Matolcsy -, hogy a görög eladósodottság többszöröse a magyarénak, és mi oda nem juthatunk. Ekkor meg felmerül bennünk, hogy miért is nem tűnt ez fel korábban?

Feltételezhetjük azt is, hogy a gazdasági válság elkülöníthető a magyar gazdasági problémáktól, s tudjuk ez utbbi is épp elégséges. A görög válság miatt az IMF-el ujratárgylási esélyeinknek lőttek, noha ez igen jól hangzott a Fidesz választási programjában. Nem ők tehetnek róla, hogy a görög helyzet után nem fognak leülni meghallgatni átütemezési kéréseinket.

Hogy kezeli majd a jövendőbeli kormányunk önerőből a hazai gazdasági fellendítést, ha nem lesz az IMF-el újratárgyalás? Nos, Matolcsy szerint a hazai köépvállalkozásoknak jót fog tenni, ha egy energiaprogramban (lakások szigetelése) elindítanak valamit. Eu-s pénzeket tudnak ide bevonni. Arra azonban, hogy mi lesz a sorban eladósodó önkormányzatokkal, még ő sem tud válaszolni, mert nem tudja milyen a csődközeliség az ország településeinek.

A Fidesz ugyanakkor hosszú távra tervez, és gazdaságpolitikáját is a társadalompolitikához igazítja. Vagyis „nem rövidtávú minél előbb minél több pénz jöjjön, aztán a következmények nem érdekelnek” politikát kíván folytatni. Pl. tudják, hogy népesedési gondok vannak, (erről ld ZsoltBlog), és hogy a társadalom hosszú távú érdeke, hogy szülessenek gyerekek. Ehhez a hosszú távú érdekhez tervezi a családi adózást, ahol már egy gyerek után is adókedvezmény, három után meg – legalábbis a középosztályt erősíteni szándékozó politika szerint – személyi jövedeleadómentesség várható. – Nem tudni nem ködevés-e ez, hiszen az így kieső pénzt valahonnan pótolni kell, de az biztos, hogy ha a középosztály elkezd egykézni, akkor a magyar nemzet nyugdíjrendszere összeomlik, no meg a magyarság el is fogy mint a gyertyaláng.

Ha a Fidesz politikai gondolkodás általánossá válik, és a társadalompolitika helyi szinten is számításba kerül, akkor ipart nem telepítenek olyan lakosok nyakára Veresegyházon sem, ahová az emberek épp azért jöttek, hogy a környezethez lehessenek közelebb. Ez a politikai mentalitás akár ragadós is lehet az országos szinttől a helyiig. Ennek lényege tehát, hogy a társadalompolitikához kell igazítani a gazdaságot, és így kell hosszú távra tervezni.