Éve átvilágítás Veresegyházon – 10. rész


Hulladékkezelés
Tavaly a város honlapjára kértünk egy hulladék-menüpontot, amely alatt részletesen felsorolják az szemétszállítási és lomtalanítási időpontokat, köztük a szelektív hulladék elszállításáét is. Ígéretet kaptunk, de eredmény azóta sincs.A szelektív hulladékgyűjtésben visszalépés történt, mert az új szolgáltató kevesebb szelektívet hajlandó elfogadni. Így valóban nem szükséges többször járniuk, mint ahogy a legutóbbi közmeghallgatáson kértük.
A Szloviker sokkal olcsóbb volt – miért kellett vele a szerződést felbontani?
Miért szűnt meg a hulladékudvar? Hogyan fogja a hiánya terhelni a környezetet?
Mire fizetnek most a lakosok kommunális adót, milyen szolgáltatást kapnak ezért?
Nemecz Lajos főállású alpolgármester
Nemecz Lajos választási szórólapján azt ígérte, hogy rendszeresen lakossági fórumot fog tartani, aminek teljesítéséről nem hallottunk.
Két éve még a polgármester ellenzékének egyik hangadója volt, májusra főállású alpolgármester. Így évente kb. 6 milliójába kerül a városnak. Gáncs Gábor a Pénzügyi Bizottság elnöke felhívta a figyelmet, hogy az előterjesztés szerint a díjazása a költségvetési tartalék terhére történne, ám ez eleve csak virtuális tartalék volt, ami már így is elfogyott.
Októberre sikerült csak a polgármesternek az alpolgármestere munkaköri leírását beterjesztenie. E szerint – a lényegesebbeket sorolva – ellátja a Közbeszerzési Bizottság jogilag erősen vitatható elnöki teendőit, szervezi az idegenforgalommal összefüggő önkormányzati fejlesztési teendőket.