Gazdasági válság kommunikációja 500 milkó

A Miniszterelnöki Hivatal (MEH) nem is olyan rég, talán Gyurcsány Ferenc távozása előtt egy hónappal kiírt egy pályázatot a gazdasági válság kommunikációjára. A Tavirózsával, és a Zörkével közösen megpályáztuk. A pályázat során többször beszéltünk ügyintézővel, csiszoltunk, finomítottunk, s bárki aki pályázott már állami forrásokra tudhatja, hogy van az ilyesmivel munka, no meg ötletekre is szükség van, aztán meg az ember lelkileg is készül rá, hogy majd embereknek és magának is egy sereg munkát tud adni.

 

Aztán Gyurcsány lemondása után egy-két héttel jött az értesítő, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánították. Nem csak a miénket, hanem amblokk, az egészet, az országban mindenkiét. Ilyen ugyan tudomásunk szerint még nem fordult elő Magyarországon, de hát válság volt, és immár politikai is, miért pont a MEH maradna működőképes, vagy csak rájöttek, hogy ez kidobott pénz – tanakodtunk.

Nem baj, mi azért minden ellenszolgáltatás nélkül is folytattuk a „Csődkezelés” rovatot, amit ha megnéznek, talán láthatják, hogy akad benne szövegismertetéstől kezdve saját komoly elemzésig többminden.

Aztán most, ez persze lehet puszta véletlen is, és az sem biztos, hogy a két dolognak köze van egymáshoz kiderül, hogy egyetlen egy cég, pillanatok alatt, pályázat nélkül kapott 500 millió Ft-ot a gazdasági válság kommunikációjára.Ld itt.

Kíváncsi vagyok, hogy annak a sok médiumnak, meg civil szervezetnek, esetleg kutatóintézetnek, kinyílik-e a bicska a zsebében, ha most kiderül miért is dobták vissza a pályázatát. Ha kiderül, hogy ugyanaz a pántlikázott pénz hogy is talált gazdára.