Ivacsiak átverése II.


Veresegyház a KMOP-2008-3.2.1/A projektcél keretében 254 millió Ft Európai Uniós pályázati pénzt nyert a Malom-tó rehabilitációjának érdekében. Erről többször értesülhetünk az önkormányzat hivatalos honlapján és újságjában – a Veresi Krónika 2009. februári, márciusi és áprilisi számában.
Megtudhattuk ebből, hogy a rehabilitáció megvalósulásához a következő projektelemek szükségesek:
· iszapkotrás (44 ezer m3)
· kocka tó elkerítése halráccsal
· lehalászás
· hínártelepítés
· fásítás
· stégek bontása
· élőhelyvédelmi célú területlezárás
A pályázat szerint a projekt tervezett kezdete 2009.02.04. és befejezése 2010.07.23.
Megtudhattuk továbbá, hogy a „kikotort anyagot, a tó északi felében (Mézespatak – Patak u.- Találkozók útja által határolt) kialakítandó 1 ha területen, a zagytérben kell elhelyezni”., valamint, hogy „az anyag megfelelő kiszáradása után a feltöltés anyagát a zagygátak meghagyásával, gépjárműre rakva a már előzetesen engedélyezett, az Önkormányzat tulajdonában lévő ürítő helyre kell szállítani, és 20-25 cm vastagságban elteríteni”.
A Bíráló Bizottság az alábbi feltételek támogatási szerződés megkötéséig történő teljesítéséhez kötötte a támogatást:
· A Malom-tó partján tervezett növénytelepítés fajai csak őshonos fafajokból állhatnak, ezért a pályázó által tervezett jegenyenyár nem telepíthető. A projekt keretén belül pedig nem számolható el olyan tevékenység, amely a strand területét érinti.
· A horgászati tevékenységek okozta szennyezések csökkentése érdekében a szoktató haletetés tiltása szükséges.
· A tó körül meglévő horgászállások (stégek) számát fel kell mérni a projekt megkezdésekor, amelyek számát minimum a pályázatban megjelölt 10 db-bal kell csökkenteni a projekt befejezéséig.
· A kockázatelemzést ki kell egészíteni a mederkotrásból származó iszap minőségének vizsgálatának kockázatával és annak kezelésével, amely kiterjed arra a lehetőségre, ha a kiemelt iszap minőségi adatai nem teszik lehetővé az iszap környezetvédelmi szempontból biztonságos elhelyezését a pályázatban tervezett módon.
Ezzel szemben a projekt csak augusztus végén indult meg a kagylómentéssel, majd szeptemberben a vállalkozó felvonulásával, aki megtette az első előkészületeket, hogy az iszapot – nyilván utasításra – a pályázati kiírással ellentétesen az ivacsiaktól nyugatra levő területre szivattyúzza. Erről az érintett lakosságot nem tájékoztatták, és nem szervezték meg a lakosság bevonását – legalább megnyugtatásképpen – az iszap minőségének monitorozásába a kockázatok elkerülésének érdekében.