“A fa és a növény az két dolog”

Testületi ülés 2009 június 16-án.

Mindig van min ámulni, érdemes hallgatni a helyi rádión mi folyik. Röviden a következő a mese:

A polgármester fusizása, moralizálása és populizmusa az egyik oldalon, míg a másikon a tények. Hosszú távon mindig a tények győzedelmeskednek, rövid távon azonban hol egyik, hol másik. Ennek a küzdelemnek a dinamikája a veresi testületi ülés, mely ezúttal mintha a polgármesterrel szemben a józanság felé billent volna. (A polgármester egyre inkább Don Quijotévé válik – s úgy tűnik mintha egy új arc a fegyverhordozó szerepbe kezdene sodródni.)

Aki a tények oldalán áll, számokat néz, aki az ábrándokén, csak a szükségletekkel, és saját vágyainak megvalósításával törődik.

 

A legegyszerűbb városépítő számítógépes játékban is, ha elfogy a kredit várni kell, míg a termelés új erőforrásokhoz engedi a játékost.

 

Az új Pénzügyi Bizottság elnoke (Gáncs Gábor) 10 percen keresztül olvasta a Bizottság állásfoglalását. Elmondta, hogy nem olyan beruházásokat eszközölt a város, ami pénzt termelne, csak aminek a fenntartása is pénzt visz, hogy a gazdálkodás feltétele, hogy előbb kell a verebet megfogni, és csak azután lehet kopasztani, summa summárum üres a kassza, az önerőt igénylő pályázatokról le kell mondanunk.(Ennek ellenére azért egy kisebb nagyságrendű pályázati önrész támogatásnak az említett képviselő sem tudott nemet mondani.)

Talán ismerik azt a cukorkás vizsgálatot, mikor egy ovis elé savanyű cukrokat raknak, és megkérik, hogy ne egyen belőlük, majd magára hagyják a gyereket. Néhány ovis nem tud a kísértésnek ellenállni, de a többség igen. Pár évvel később, iskolás korban megnézték a kutatók, hogy melyik gyerek sikeresebb, kinek van pl. több barátja. Hát azoknak, akik meg tudták állni, hogy ne kapjanak be egy savanyúcukrot.

Veresegyház az a település, ahol a képviselők és a polgármester felzabálták a savanyucukorkákat. Ezúttal ugyan a polgármester visszavonta az előterjesztését, mellyel jóval 100 millió Ft feletti önrészt – pesze fedezet nélkül – akart megszavaztatni a testülettel.

A testület visszadobta az organikus építészek kiállítását támogató (ez amolyan mecenatúra lett volna) 1 millió forintos támogatást is. (Ez is a polgármester egyik cukorkája lett volna, mert hisz milyen jó ilyen mecénás szerepben megjelenni, miközben nem képes a városi óvodák állagmegóvásának finanszírozására sem.)

S amikor már a hallgató azt hitte volna túl van mindenen, a várost költségvetését nem terhelő környezettudatosságra nevelő, valamint néhány négyzetméternyi természetvédelem alá kerülő területecske megszavazása következett. A témával ugyanannyit foglalkoztak, mint a nagy pénzekkel.

Mondjuk az ilyen viselkedésre már Parkinson törvénye is felhívta a figyelmet, nála a kávé árának szünetben kifizetendő dobozba dobandó árának vitája van szembeállítva egy vállalati nagyberuházással, utóbbit azonnal megszavazzák, mivel senki nem látja át, előbbiről viszont mindenkinek van véleménye.

 

De nem a képviselők váltak nevetségessé, hanem a polgármester kötekedése, és a jegyző fúrása. Utóbbi szerint ügyrendet sértenek, ha előbb nem láttamozza az Ügyrendi Bizottság. Csakhogy a jegyző pechére az Ügyrendi Bizottság elnöke ezúttal nem maradt szótlan, és a jegyzőt vonta felelősségre a napirendre tűzés elszabotálása miatt, valamint mindazokat, akik a kijelölt területtel kapcsolatban kicsinyeskednek.

Talán a presztízsharc, talán a “senkit sem hagyhatok autonóm módon dolgozni” szokás vezette a polgármestert arra a kijelentésre, hogy a fát ültessenek az emberek vagy virágokat témában okosabb akart lenni a biológusnál, és kijelentette, hogy a “fa és a növény két különböző dolog”.

 

Egy olyan önkormányzatot szeretnénk, ahol a bizottságok szintjére döntések tolhatók le, és azok autonóm módon a legjobbat hozzák ki magukból, a jegyző pedig a polgármesternek sem ellenlábasa, sem látványos fegyverhordozója.

Don Quijote és Sancho Panza kezében vagyunk mostanság.