Zöldgyűrű konferencia és a Fidesz program

Csak rövid ideig tudtam részt venni a veresegyházi Zöldgyűrű II elnevezésű konferencián, ezért nem venném a bátorságot, hogy részletesen szóljak róla, inkább csak felütésnek használnám a jövendőnk Eu-s választásainak és lehetőségeinek kapcsán.

A veresi konferencia egyik résztvevője a Pestterv Kft igazgatója volt, aki nem mindent látott úgy, ahogy a hallgatóság, vagy akár a szervezők is. Az persze tanulságos volt, hogy kiemelte, az agglomerációs gyűrű egyedüli versenyképes területe Magyarországnak. Európa térképén. gazdasági értelemben itt van akkora erő, ami egyáltalán számít valamit. Emiatt a térség további népsűrűsödése is várható, mely folyamatot megállítani nem lehet, és nem is érdemes. Három emberből kettő költözik ki Budapestről a kertvárosi környezet miatt az agglomerációba, de egy viszont Magyarország más tájairól érkezik. Következésképp Magyarország egyéb területeinek népességfogyása szembetűnő lesz, míg az agglomeráció akár növekszik is.

Nincs tehát zöld gyűrű már Budapest körül, és a jövőben még kevésbé lesz, bár az igazgató szerint a zöldterület-lakosság arány igen kedvező, sőt, a sűrűség ahhoz még kevés is, hogy megfelelő tömegközlekedést érdemes legyen szolgáltatni.

S itt már megoszlottak a vélemények, mert hisz megfelelő tömegközlekedés egy motorizált világban nem azt jelenti, hogy mindenkit a házáig visz a busz, hanem azt, hogy jó nagy parkolók vannak a busz és vonatmegállóknál, melyeknek segítségével gyorsan be lehet érni a központba. Miért is mennénk autóval a budapesti P+R parkolókig, ha Veresegyházon letett autók biztonságban vannak, és fél óra alatt a Nyugatiban lehetnénk.

S most van itt a pillanat, hogy áttérjünk az Eu-s lehetőségek felé. Azt már mindenki láthatja a saját szemével, hogy az egész országban óriási útfelújítások vannak, Most azt hagyjuk, hogy a kormány nem tudott erre sikerpropagandát felépíteni, ettől még rengeteg pénz áramlott be erre a feladatra, és végre egyszer ellenőrzés is van, és minőségi munka.

Hasonló nagyságrendű felújítások várhatók és remélek az elővárosi közlekedés tekintetében.. 1800 milliárd Ft-ból még egy fillért sem sikerült lehívnunk – ez olvasható a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) honlapján. De miért is lenne ez így a jövőben? Képzeljük el, hogy két sínpár készül el néhány éven belül, vagy akár azt hogy nyeregvasút megy (mondjuk 100 év múlva). Milyen területfejlesztési koncepció is szükséges egy ilyen forgalom kiszolgálására?

Ami a következő Eu-s lehetőségeket, és hazai politikát illeti, alighanem a Fidesz programját érdemes tanulmányoznunk. Ebben az agglomerációval kapcsolatban csak a szennyvíz problémája merül fel, amely általános gond, és az Eu-s pénzek felhasználása itt is hagy némi kívánnivalót maga után. (Hamarosan részletesen is kívánunk ezzel foglalkozni). Másik témakör viszont a „kohézió és a vidék Európája” fejezet, mely ránk vonatkozik.

Kohézió alatt azt a törekvést értik az Eu-ban, hogy a különböző területek, egész pontosan régiók közti társadalmi, esélybeli, gazdasági, infrastrukturális különbségek mérséklődjenek. A Fidesz nemzetben gondolkodó párt, és ennek megfelelően s logikusan úgy fogalmazza meg uniós politikai irányelveit, hogy mi az ami Magyarország egésze számára is hasznos. Így, mivel mi inkább a szegényebb hátsó udvarhoz tartozunk, alapvető érdek a kohézió filozófiáját támogatni, és erősíteni. Ám a mi térségünk épp, hogy nem hátrányos helyzetű, jóllehet minden térségen belül találni felzárkóztatni és segíteni valót.

A Fidesz füzetében helyzetfeltárás még annyi sincs, mint amit a Pestterv igazgatója mondott el az ország mobilitásáról és demográfiai átalakulásáról, s arról pláne nem látunk még elkészült tanulmányt, hogy miként is kell majd kezelni az így kialakuló helyzetet. Miként lehet a Budapest-centrikusságot orvosolni több központtal, avagy az agglomerációban kialakuló feszültségeket kezelni helyi szinten. Az ugyanis valószínű, hogy a népesedésből és az ipar terjedéséből további konfliktusok adódnak majd, amit helyi színten is csak olyan városvezetés tud kézben tartani, ahol a területfejlesztés és felértékelési elképzelések konkrétizálódnak az értékesítsünk bármit bármennyiért jelenlegi gyakorlattal szemben.

A Fidesz anyagában hiába kerestem az Eu-szkepticizmus konkrétumait. Általánosságban persze találtam ilyet, mely szerint az IMF és az Eu közösen felelős azért, hogy sereghajtók lettünk, de ez a szövegben csak a politikai kiszólás. Ami a lényeget illeti viszont a Fidesz nagyon is fel kíván ülni erre a vonatra mind kulturálisan, mind pedig az anyagi lehetőségek tekintetében.

Ami az Eu vidékpolitikájával kapcsolatos szkepszisemet táplálja, az voltaképp a pénzügyi elszámoltatási rendszer. Az államháztartási adatok határozzák meg egy ország értékelését, és ebben nincs benne az önkormányzti eladósodási hullám. A kormányzatok ezért félő, hogy a vidékre tolják a hiányt, hogy amúgy pedig szépen nézzen ki. Ez pedig komoly gazdasági válságot okoz, akár a ketyegő bomba. Mert hiába jó adós pl. az állam, ha a lakói fizetésképtelenek. A helyzeten az segítene, ha az Eu-s bürokraták egy ország valódi gazdasági állapotára volnának kíváncsiak.

A Fidesz programja ma az Eu-s füzete (Európai választási program címmel), a kohézióról szóló fejtegetések inkább politikai általános baloldalkritikák, a vidékről szóló rész viszont már több konkrétumot tartalmaz. Számíthatunk arra, hogy a Fidesz időszaka alatt nagyobb erőfeszítések történnek, hogy az uniós úgymond reformokat, amelyek a mezőgazdasági támogatásokat csökkentenék, meggátolják. Magyarország ugyanis egy olyan filozófia felerősítésében érdekelt, amelyik szerint Európának saját, önmagát ellátó mezőgazdasággal, feldolgozással kell rendelkeznie. Minőségi fogyasztóvédelemmel, és egészséges élelmiszerekkel. Ez pedig megéri a kifelé történő védekezést, és a befelé történő protekcionizmust. Ha így lesz – márpedig nekünk ez volna jó – újra fontossá válhatnak a mezőgazdasági területek, s az agglomerációban, ahogy régóta emlegetjük, a mezőgazdasággal foglalkozó kutatóintézetek, kisérleti telepek, tudás koncentráció, génbankok stb.

Végezetük a Tavirózsa és az EMLA szervezésében tartott Zöldgyűrű II. konferencia számára utólagosan tudnám mondani jó hírként, hogy Eu-s pénzlehívásban mivel eddig rettenetesen rosszul szerepeltünk környezetvédelem terén (ez az egyik oka pl. annak, hogy az egész pénzlehívás statisztikai adatunk is csak hátulról a harmadik helyre sorol minket, csak Ciprus, Lengyelország és Szlovénia volt nálunk ügyetlenebb az Eu-s pénzekhez jutásban). Mindez pedig azt jelenti, hogy a leglátványosabb fejlődések és fejlesztések ezen a területen várhatók a következő kormányzati ciklusban.

Jó volna Veresegyházon is a lehetőségeket felkészülten várni.