Iparűzési adóremény

Egy 2004-es cikkből idézünk. S mivel sok idő eltelt, utánanéztünk Budaörs önkormányzatának honlapján a 2007. évi költségvetésüknek. A 26 ezer fős Budaörsnek 5 milliárd fejlesztési hitele van, ezt képes visszatörleszteni az évi 9 milliárd körüli iparűzési adóbevételből. Ettől azonban a szakértők hazárdírozásnk tartják az iparúzési adóra történő fejlesztési alapozást:

 

Sok képviselőtestület arra számít, hogy egy-egy nagyvállalat beköltözésével a település olyan bevételhez jut, amelyből egy csapásra megoldódnak a pénzügyi gondjai. Ilyenkor gyakran nem mérlegelik a vállalkozás társadalmi, környezeti esetleg gazdasági következményeit, hanem hamar meghozzák az igenlő döntést. Tudni kell azonban, hogy az EU-ban sok országban nincs iparűzési adó. Ezért, hogy kedvezzenek a vállalkozásoknak, várhatóan nálunk is el fogják törölni. (Nem is ésszerű a tevékenység „büntetése”, hiszen fokozatosan csökkentik a társasági adót is.) Ha mégis megmaradna ez a helyi adófajta, akkor a jövőben – más országokhoz hasonlóan – nem egy település fogja az egész összeget megkapni, hanem osztoznia kell majd rajta azokkal a szomszédos településekkel, amelyek a létesítmény hatásterületébe tartoznak. Sokszor azonban már ma sem oldja meg az iparűzési adó a települések költségvetési gondjait. Erre a legfeltűnőbb példa Budaörs esete, amely közismerten a legtöbb kereskedelmi, üzemi és irodaépületet engedte be a területére. Rövid idő alatt azonban olyan mennyiségű új infrastruktúrát kellett megépítenie, hogy eladósodott.

Forrás: http://www.foek.hu/nyomtatottkiadv/bp_ep.pdf 24. oldal