Értékelés – népszavazás

 

A polgármester az igen szavazatokra szólított föl, s a lakosságnak csak a 19%-a állt mellé. Több mint 80% vagy a bojkott pártjára állt, vagy nemmel szavazott, vagy a közömbösségét tudta távolmaradásával kifejezni.

A szavazáson 34%-an vettek részt, ami azt jelenti, hogy nincs ügydöntő végeredmény. Egészében nézve a népszavazás fölösleges pénzkidobás volt.

A részvevők közül 56% szavazott a Kisrét utcába telepítendő BD támogatásról. Nem tudjuk ugyanezek az emberek hogy szavaztak volna, ha a gyárat az ő térségükbe kívánják telepíteni., illetve nem tudjuk, hogy ha más területet neveznek meg, az nem növelte volna ott a szavazataktivitást. Mi azt tapasztaltuk, hogy minél nagyobb egy területen a részvételi arány, annál nagyobb a NEM-mel szavazók tábora, s minél közelebb rakják valahová a gyárat, annál nagyobb a részvétel.

A szavazáson résztvevők 44%-a szavazott a gyár Kisrét utcába telepítésével szemben. A Csonkáson, és a Ligetekben, – ahová a BD a legközelebb esne – a szavazók kétharmada mondott NEM-et a beruházásra.

Christophe Muguet úr az Innovációs Központban azt ígérte, ha nem lesz egyértelmű támogatás, akkor elmennek. Az ÉVE szerint a csonkásiak és a ligetekbeliek NEM-e azt jelenti, hogy ide nem telepíthetik az üzemet, de még a 44%-os egész városra vonatkozó NEM sem nevezhető „egyértelmű” támogatásnak, márpedig a BD vezetése egyértelmű támogatást kíván. A BD tehát el fogja hagyni a várost, felhagy a beruházással.

Köszönjük a bojkottálók kiállását is, akik a Kisrét utcára kihegyezett népszavazásban csatlakoztak hozzánk felháborodásukban, és észrevették a manipulációt. Ők az eredeti képviselői mondat mellé – melyből hiányzott a „Kisrét utca”, és az „ampulla” szó- írták oda tiltakozásukat nem hivatalos íveinkre. Hálásak vagyunk nekik, mert ők meg felhívják a figyelmet a városvezetés csalásaira.

Végezetül igen sajnáljuk, hogy az általunk megfogalmazott mondat, amely a házaktól számított 2 km-re lévő ipari park létrehozásáról szólt volna, félre lett söpörve, miközben ez a kérdés biztosította volna azt, hogy a lakosság IGEN mondjon egy egészséges városfejlődésre. Ennek a népszavazásnak azonban ebben a formában nem volt értelme, mert csak nemet tudtunk mondani.

Talán majd legközelebb, egy becsületesebb városvezetésnél ezt meg tudjuk tenni, vagy talán épp olyan városvezetés jön, ahol nem is szükséges ilyen népszavazás-kezdeményezés.

A tegnapi népszavazásból mindenkinek (a lakosoknak, a város vezetésének, a képviselőknek) le kell vonni a konzekvenciát. Látható, hogy ez az út, amin járunk, zsákutca.