ÉVE rendezvény támogatás

ÉVE rendezvény támogatás

Néhány évvel ezelőtt az Írók Könyvesboltjában az ÉVE látta vendégül a globális és helyi civil szervezetek válogatott sorát. A rendezvény célja annak felismerése volt, hogy a civil szervezetek bár elszenvedik az őket ért támadásokat mégsem képesek egymás megismerésére, közös álláspontok kialakítására. A rendezvény egy rádiósorozatot zárt. A mostani rendezvény ennél szerényebb, s csak annyiban érintkezik az egyesülettel, hogy ez is egy civil ellenállás története. Egy könyvbemutató, mely igaz nem a máról szól, hanem az ötvenes évekről  – de mégis -, igaz nem Magyarországon játszódik, de magyarok a szereplői, igaz intézményesen vallási ellenállás és a vallást nem soroljuk a civil világhoz, de a vallásos ellenállást hívek szép számú állampolgára támogatta, és ők már civilek voltak. Saját akaratukból, mindenféle előnyszerzés nélkül, sőt, a börtönt kockáztatva százezrek kapcsolódtak be az ellenállásba. Minderről keveset tud a nemzetközi közvélemény, de a hazai is, ezért Zsolt Péter úgy döntött, regény formában megírja.

Könyvbemutató 2019 dec. 12. csütörtök, 17 óra, Bp. IX. ker. Ráday utca 19. If Caffe

 

Kategória Egyéb, Szakmai anyag