A politikusok hazugsági rátája egyenesen arányos a közösség mulyaságával. Persze a választó lusta is, adatokat illetően hiszékeny, a politikus pedig úgy van ezzel, hogy…
Úgy véljük felnőtteknél ez inkább stratégia, és olyan pároknál fordul elő, ahol az egyik ezáltal manipulálható. Gyerekeknél, pláne 4 év alatt azonban másról van szó.…
A facebook függők nem tudnak, következésképp sokkal magányosabbnak érzik magukat mint azok, akik nem lógnak állandóan a világhálón. Ld itt. Korábbi érveket a facebook káros…
A cikk legérdekesebb gondolata nem a hormonális meg a betegségek tényezőinek felsorolása, hanem az, hogy a partnereknek nehéz megőrizni a kellő közelséget (intimitást) és…
Időről-időre felfedeznek valamilyen ételt, ami csodákra képes. Itt a sárgabarack dicsőítése. Csak azt tudnánk miért pusztulnak a környéken olyan nagy számban a fák, meg…
A cikk néhány tanáccsal szolgál miként lehet jól kihasználni a hírtelen kapott szabadságot. Ehhez csak annyit, ha az ember sejti, hogy nem tart örökké…
Ezt eddig is tudtuk ld. itt. Olyan kutatás sajnos nincs ami azt magyarázná meg miért nem nyalizik mégis mindenki. ezen az alapon ugyanis az…
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.