Senki sem hinné el nekem, hogy vereségek nélkül meneteltünk. Bár az igaz, hogy a spontán összeverődő társaság, amelyik először még elnézést kért, és megkérdezte, hogy…
„Veresegyház, Önkormányzati épület, tárgyaló 2007. december 4. este 6 óra Összeült a veresegyházi nézőközönség. Láthatóan elszántak voltak, zizegtek a papírok, fájdalmasan csikordultak a székek kopott…
Az ellenállóknak két fóruma volt, az egyik egy helyi lap, amely olyan márka volt, mint a Traubi szóda: nem kellett neki reklám, bejáratott ellenzéki lap…
Vajon szociológiai értelemben ki volt az, aki az első lakossági fórum végén, ahol tulajdonképpen átvettük aztán a kezdeményezést azzal vádolt meg minket, hogy mi csupán…
Kellemes Karácsonyt Mindenkinek! A Tavirózsa Egyesület a fa alá az alábbi bírósági végzést helyezte el. Köszönjük. Reméljük ez az ítélet is hozzásegíti azokat a „hitetlenkedőket”,…
Az ÉVE kérésére az Ügyrendi Bizottság lehetővé tette, hogy – civil kontrollt biztosítva – megfigyelőként részt vegyünk a bizottság ülésén. Az alkalom úgy hozta, hogy…
Minden civil mozgolódásba beleszövődik a jogi küzdelem. A mi fehér civilizációnk bámulatra méltóan csűri-csavarja a jogot, és nagyon nagy hangsúlyt fektet rá. Egy antropológus kollégám…
Csak kivertem valahogy, hogy legyen összehívva az a bizottság. Rettenetesen kimerített a küzdelem, és halk szimpátián kívül magamra maradtam a nonkonform viselkedésemmel. Másnap a 3…
Rendelet: 14/2007. (XI.21.) ÖR. számú rendelet:Piaci helyárakról szóló rendelet módosításáról 15/2007. (XI.21.) ÖR. számú rendelet:Hulladékszállítás díjáról szóló rendelet módosításáról 16/2007. (XI.21.) ÖR. számú rendelet:Gyermekvédelmi rendelet…
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.