Zsolt Péter elemez – A romlás oka generációs és a hosszú ideig tartó hatalom

Pásztor Béla rekorder városvezetésben betöltött szerepe juttatott arra a következtetésre, hogy maximálisan támogassam a Tisza 12 éves képviselői határhúzását és a 8 éves miniszterelnöki korlátozását. Ha még egy ilyen kiváló adottságú emberrel is annyi probléma lesz a hosszú regnálás során, mint Pásztor Bélánál, akkor mi lehet a gyengébb jellemű emberekkel?

Másfelől Magyar Péter teljesen jól látja, hogy a társadalmunk se elég érett, hogy a hosszú regnálású vezér elhajlásainak ellen tudjon tartani. A vezetőhöz igazodás, a klientúra hálózat kiépítése, az ellentmondók ellehetetlenítése, az önkényből származó hibák és a hübris személyiségelakadás mind kimutathatók Pásztor Béla esetében. Ezeket azonban csak azok tudják, akik a pályája egy részét végigkísérték, vagy jómagam, aki az egész utat tanulmányoztam gyerekkorától nyugdíjba meneteléig. Utóbbi – a nyugdíjaztatása – azonban nekem még mindig nem tiszta. Miért és hogyan következett be? Elvileg ugyanis a világrekorder Charles Edmond Mathis útját is járhatta volna, aki 1953-ig, haláláig, 75 éven át volt egy francia falu polgármestere, ahogy ezt a Veresi Krónika printelt kiadványából megtudhatjuk.

Szále László kiváló szerkesztő és újságíró, gyerekkori barát írta Pásztorról a legteljesebb életútinterjús könyvet. A könyv első fele Szále intellektusának segítségével emeli a kötetet, a második felében már Pásztor önigazlóbb, és közhelyesebb, intellektuálisan egyszerűbb gondolatmeneteinek ad helyt. Valójában Pásztor nem látja be saját machiavellizmusát, semmiféle szembenézés nincs azokkal a bűnökkel szemben, amiket elkövetett. (Mindannyiunk életében vannak bűnök, mert emberek vagyunk, s aki sosem hibázik, és sosem kér elnézést ezért, az a politikusnak egy bizonyos típusa, melyet egy felületes és/vagy tökéletességre vágyó közönség éljenez.)

Reméljük a társadalmunkban történik most egy olyan váltás, ami nem a tökéletesre maszkolt, sosem hibázó, hibáit sosem elismerő vezért díjazza. A 12 év korlátozás ebben is segíteni fog.

A továbbiakban a Fidesz mostani tagadásával fogok foglalkozni, ami megint csak azt erősíti, hogy 12 évben kell korlátozni a hatalomban eltölthető időszakot, mert hosszabb idő esetében ha már a Pásztor Béla kaliberű politikusok sem képesek a szembenézésre, akkor mit várhatunk ugye, a nála morálisan gyengébbektől?

Miért nem értik a hosszú ideig regnálók saját távozásuk után, hogy valóban elhibáztak néhány dolgot? Szociológiai elemzés következik. Van egy generáció, amelyik, ha közvagyon közelébe került azt tanulta meg, hogy abból szerezni dicsőség, csak lebukni nem szabad. Aztán kisebb-nagyobb pozícióba került, és azt gondolta nem is bukhat le. Csak egyvalamire kell ügyelni, a kapcsolatokra. (Ez akár Pásztor Béla politikai jellemzése is lehetne, saját szavait is lehetne idézni azzal a különbséggel, hogy nem a saját zsebére ügyeskedett a pénzzel, hanem a központi költségvetés, s később az EU ellenében Veresegyház érdekében. Eladósodás, banki tevékenységes jótékonykodás a környező településeknek, aztán annak eltolása bicskéig, ha nem adhat kölcsön, akkor ad vissza nem térítendőt célzottan, aminek elszámolását nem kérte… Ezek egészen hasonlatosak Orbán Viktorhoz, aki kinőtte Magyarországot, és beavatkozott a szomszéd államokba. És azért Pásztor sem tudta megállni, hogy egyszer egy kicsit jelentősebb összeget jutalomként ne utaltasson át magának, teljesen legálisan természetesen, mert a testület megszavazta. Próbálták volna csak nem megszavazni!

Ha 12 év lesz a korlát, ilyesmi még azokkal a politikusokkal sem fog megtörténni, akik jóval gyengébbek morálisan, mint Pásztor Béla. Tudni fogják, hogy egy közösség vezetése nem arról szól, hogy nekik jobb legyen, egy közösség vezetése során elszegényedni kell, nem meggazdagodni. Széchenyi talán meggazdagodott akkor, amikor társadalmi szerepet vállalt, vagy személyes vagyona inkább csökkent? (Hogy egyébiránt Pásztor példaképére utaljunk, akire a városvezető leginkább a Hitel műve kapcsán szeretett hivatkozni, amivel legitimálta az eladosítás hihetetlen mértékét.)

Van itt egy generáció, amelyik ha állami hatalomhoz jutott elveszítette a veszélyérzetét. (Ez Pásztorra különösképp igaz, bár Szále szerint Pásztor már fiatalon is nagy vagány volt.) A Tocsik-ügy náluk az SZDSZ-es politikai táboron kívül másutt semmi tanulsággal nem szolgált. Sokan pszichopataként osztották tovább a közöst. A polgáribb réteg annyi vajszínű árnyalatot adott ehhez, hogy belső normáikhoz igazodva éltek a hatalmukkal, morálisan tudtak mértéket tartani, de veszélyérzetük, hogy ezzel is jogot sértenek nekik sem volt.

Van egy ma már 70 éves korcsoport (+-5 év), amely ha tartósan hatalomba került gyorsan végigment azon a személyiségtorzuláson, hogy azt hitte, ami neki jó, az a szervezetnek, önkormányzatnak stb. is jó, mert ő és a szervezet egy. Ő a főnök, tehát amiként ő kívánja a szervezetet fejleszteni, az a legjobb, tehát ha elvesz belőle, a gyerekeinek szivárogtat át, az nem elvétel, hiszen a szervezet és ő egy. Ami a családjának jó, az a városnak, országnak, világnak is jó. Tisztelet a kivételeknek, akik viszont gyorsan magányosak lettek, vagy mint Hann Endrére falkaként támadtak, játékfilmben kipécézték (Taxisblokád)

A politikusokat egy másik hatás is érte, azt vették észre, hogy behódolnak nekik, a kedvüket keresik, igazodnak hozzájuk. Keveseknek volt olyan fejlett a személyisége, hogy észrevegye, ez a társadalom infantilizmusa, nem az ő kivételes lényük következménye.

Ez a generáció kinevelt egy őt szolgáló, és a mintáit átvevő fiatalabb generációt. A táskahordozóit. A táskahordozók egyvalamit tanultak meg, hogy a főnök kegye megmaradjon, ez a legfontosabb. Amorális viselkedésüket pedig lemásolták. Rogánok, szíjjártók, lázárok. Sokan voltak és kognitíve tehetségesek, társadalmilag sokszor alacsony státusból jöttek, morálisan a gyors felemelkedés miatt sérülékenyek lettek. (Nem beszélve volt nőikről. Nem tudom tudják-e, a maffiánál miért olyan fontos, hogy a nők ne haragudjanak? – Mert rettenetes volna, ha elkezdenének beszélni.)

Most miért nem értik és miért tolják továbbra is a lelkiismeret legkisebb pislákolása nélkül Tusványoson a bulshitet? – Ez talán levezethető a fentiek alapján, de persze ettől még a felelősségrevonást nem kerülhetik el. Hogy szociológiailag és pszichológiailag érthető mi történt, nem jelenti azt, hogy egyéni felelősségük alapján nem elszámoltathatók. Azt gondolom, hogy a machiavellista és egoista mentalitás kiterjedt a. tudományos és művészeti élet hierarchiájára épp úgy, mint a rendőrségre, katonaságra, közigazgatásra, oktatásra, nem csak a politikára. Nem a Fidesszel kezdődött a romlás. A generációs strukturális jellemzők még fontosabbak is, mint a pártkötődések.