Zsolt Péter elemez – Bakács versus Pásztor

 

Ki ne hallott volna Bakács Tibor áruházi élelmiszerlopásáról? Az elemzés tárgyául választott témámban két ismert emberről szólnék. Bakács Tibort az ország ismeri, és celebbé vált a Megasztár óta, korábban az értelmiségiek körében volt ismert.

Pásztor Bélát szintén ismerheti az ország, ha azt mondjuk Veresegyház, igen sokak fejében beugrik egy hosszú ideje regnáló polgármester, aki fantasztikus, irigyelhető fejlődésen keresztül vitte a települést. Ezt sokan tudják, még ha a nevét nem is ismerik annyian, mint Bakácsét. Mindkét ember felépítette a maga imázsát, Bakács még „Settenkedő” becenevet is adott magának, Pásztorról pedig még életében elkészíthető lett volna a polgármesterek szobra. Legalábbis mostanáig, mert imázsuk mindkettejüknek repedezik.

Két magas megbecsültségnek és ismertségnek örvendő emberről van tehát szó, és biztos vagyok benne, ha Pásztor Bélát letartóztatnák, az nem csak az őt rajongásig szerető embereket – mert ilyen is akad helyben szép számmal ld. a választási eredményét – döbbentené meg, de az ország lakosainak semlegesebb részét is. A „már benne se lehet megbízni, pedig azt hittem” döbbenetet váltaná ki, ahogy Bakács Tibor esetében is érezni lehetett egy sokkoló közvélemény-hatást.

Bakács bukása inkább keserűséget váltott ki, csalódást, sajnálatot, és kevésbé kárörömöt, és ez történnék országszerte Pásztor Bélával is. Nem egyszerűen rajongóik vannak, sokkal több annál, tisztelik őket. Ugyanakkor szembe is állítható a két ember. Bakács egy interjújában azt mondta, nem hinné, hogy ő volna a legnagyobb tolvaj e hazában, csak az emberek számára az amit ő tett, átlátható, míg aki milliókat sikkaszt, az átláthatatlan”. Pásztor Bélát ráadásul senki sem vádolja saját zsebre dolgozással, a probléma inkább az, hogy maga sem érti, hogy a hatalom megtartása azáltal, hogy a közösség pénzét törvénytelen eszközökkel variálja, már etikusnak sem etikus. Hogy bebizonyosodik tetteinek jogszerűtlensége, az sokkal valószínűbb, mint hogy erkölcsileg is egyértelmű megítélés alá kerül, az hosszabb időt vesz igánybe.

Az amerikai elnök Nixon bukását – és ezt már kevesen tudják – egy sajnálat és együttérzés követte, nem pedig megvetés. Csak ma beszélünk megvetően Nixonról, mert lehallgatta riválisait, lejárató szándékból hagyta, hogy betörjenek az ellenfele pártirodájába, furcsa módon használta fel a pénzeket választása finanszírozásához (ez utóbi Pásztor Béla esetében is bizonyítható) stb. Nixon bukása ugyanakkor mennybemenetel is volt, emberek sírtak amikor látták a televízióban ahogy elhagyja a Fehér Házat és beszáll családjával a helikopterbe. Felfelé ment és nem a porba.

Pásztor még bukása után is érvelhet amellett, hogy a jogtalanságot a közösség érdekei miatt követte el. S itt van egy olyan pont, amiben Bakács és Pásztor megint közelít egymáshoz, ez pedig emberi karakterük, ugyanis egyikük sem konfromista. Miközben az emberek döntő többsége konformista, nem szeret kilógni a sorból, és igyekszik csapatjátékos lenni, van néhány, aki nagyon is a maga útját járja, és épp őket követik mások. Ilyen Pásztor is, Bakács is. Aki azonban a közösség játékszabályait nem fogadja el szentírásnak, az egy másik szituációban dönthet úgy, hogy nem tűri el a szegénységet, miközben a polcok roskadoznak az élelmiszerektől. Pásztor meg úgy szokott dönteni, hogy nem érdeklik a hivatalok, az eljárások, a törvények, és mindenki tehet egy szivességet. Ez párosul egy szeretetre méltó szereppel, s Bakács esetében is egy szeretetreméltó személyiséggel találkozhatunk.

Ami azonban engem illet nekem továbbra is Bakács a szimpatikusabb, s nem csak azért mert nem ő ebben a honban a legnagyobb tolvaj.

Olvasnivaló: Egy kiváló cikk volt olvasható nem rég a Népszabadságban a Machiavelli személyiségű vezetőkről, akik aztán rendre kártékonnyá válnak önfejűségük miatt. Ld. itt.