Önkormányzati kölcsön vállalkozások megsegítésére?
Alapjában véve érthetetlen, hogy miért kellene Veresegyház önkormányzatának egy vállalkozót kölcsönnyújtással megsegítenie. Melyeket segítse meg? Mindegyiket? Hogy válogat? Mik az elvek? Nincs olyan önkormányzati feladat, – és természetesen költségvetési rovat sem, – amely alapján ezt tehetné.
Márpedig ez történt június 8-án a sürgősséggel összehívott rendkívüli testületi ülésen, mégpedig úgy, hogy a vonatkozó szerződést már 2 nappal korábban (6-án) a polgármester aláírta. (Nem ez az első ilyen eset.) 40 millió Ft kölcsönt adtak a Novusz-Immo kft-nek.
A kölcsön kamata 22%. Ennyiért veszi fel a város is a Travill-Invest-től a kölcsönt (ez egyben a Novusz-Immo-nak is a hitelezője Pásztor Béla előterjesztésének egyik melléklete szerint). Ha egyáltalán elfogadható volna az, hogy a város – a lakosság rovására – hitelezzen magánvállalkozásokat, (és ha volna pénzintézeti tevékenységre jogosultsága, ami az önkormányzatnak természetesen nincs), akkor is a kockázati felárat hozzá kéne adni a város 22%-os kamatához. Ez a kockázati felár Gábor Csaba Ferenchez kapcsolódó Novusz-Immo cége esetén nyilvánvalóan igen magas, hiszen az elmúlt 9 évben 14 cégéből 8 már felszámolás, illetve végrehajtás alatt van, amint az a www.e-cegkozlony.gov.hu-ból leellenőrizhető. (Igen sajátos következtetésekre lehet ebből is jutni.)
Az önkormányzatnak egyébként Gábor Csaba Ferenc EC-Komplex nevű cégével már volt dolga, amely cég – lassan 2 éve – felszámolás alatt van. 2008-ban ugyanis 206 millió Ft értékben vállalt különböző beruházásokat, főleg aszfaltozást, és közvilágítási beruházásokat.
Lényeges még megemlíteni, hogy Gábor Csaba Ferenc különböző cégei jelentős összegeket vettek fel magánszemélyektől lakásépítésre, de a cégek nem teljesítettek ezeknek a családoknak, akik viszont így bajba kerültek. (Ezt az érintettektől maguktól tudjuk, akik korábban megkeresték egyesületünket. A Sportföld utcai építkezésre a lakossági panaszok miatt figyeltünk fel Lásd itt.) Ha valakin / valakiken segítenie kellene az önkormányzatnak ez ügyben, akkor azok csak ezek a veresi magánszemélyek lehetnének, akiket Gábor Csaba Ferenc különböző cégei megkárosítottak. De a vonatkozó kölcsönszerződésben ilyen egyáltalán nincs megemlítve.
Pásztor Bélának a Novusz-Immo kft megmentése a fontos, de senki nem kérdezte meg a testületben, hogy miért, sokan elfogadták, hogy a polgármester csak a családokon akar segíten. Ha valóban így volna mi a helyzet azokkal, akik már kiszálltak – lenyelve veszteségeiket – vagy pereskednek Gáborral? Hányan vannak ők, nyújt-e pl. nekik jogi segítséget az önkormányzat?
A Fidesz csoport nem volt jelen, mert rendezvénye volt, ehelyett Gáncs Gábor levelét olvasta fel az egyik képviselő (Rácz Tivadar), aki szintén eltávozott. A levél azt követelte, hogy vétessék le napirendről a kérdés, azt előbb a pénzügyi bizottság beszélhesse meg. A levelet „sajátos kulturáltságúnak” nevezte a polgármester. Eltávozott Tatár Sándor is, s az ottmaradt képviselők közül Ella Attila szavazott nemmel. Gratulálunk a tisztánlátásáért. A családok megsegítése szerintünk is fontos feladata az Önkormányzatnak, ám gyaníthatóan itt hosszú ideje már másról van szó