Zsolt Péter elemez – Autonómia

Zsolt Péter elemez – Autonómia

Az elmúlt évtizedek veresegyházi történései leírhatók volnának úgy is, hogy Pásztor Béla miként fosztotta meg az autonómijától az egyes szakterületeket. Legyen az a főépítész (ld. az építészeti hivatásnak ellentmondó területbesorolások, magassági kijátszások, lakótelepi házak rányomása a kertes házakra, két városközpont létrehozása, mert erre volt Eu-s pénz stb.) Vagy ld. a közlekedésszervezést: sehol egy sétálóutca, az autóké minden, a biciklisutak a járdán. Vagy ilyen az értelmetlen lakosságnövelés, melyet soha egyetlen szakértő sem javasolt, minden valódi civil szervezet küzd ellene és minden új politikai kihívó a zászlajára tűzi. Hiába. A kényszerpálya, és a fantáziátlanság, ez az autonómiát kiölő egyeduralkodó sajátja.

Vagy lásd a környezetrombolást: itt is mint az országban a fák folyamatos veszélyben vannak. Nincs olyan terület az oktatástól az egészségügyig, amire ne telepedett volna rá Pásztor Béla, amikor azt megtehette (ráadásul és ez személyes tapasztalatom, ha kellett zsarolt is vele.) A szakmai és morális szempontokat folyamatosan felülírta, egyszóval az autonómiákat szétverte. Különösképp vicces ez az ideológia terén. (Régi elvtárs léttére még a helyi KDNP-t is ő alapította, ma meg ő a fő civil, mert politikailag ez a nyerő, de civil szervezete soha semmit sem csinált, igazi álcivil társaság, akik aztán beültek a testületbe szavazógépnek.)

Pásztor Béláról tehát az autonómiák szétverésének szobrát kéne megformázni. Hasonlóképp látjuk ezt az ország egészében is. Sorozatos kooptáció zajlik, amit hol halk kimúlások, hol hangos balhék kísérnek.

Azt hiszem autonómia-kutató és kicsit szakértő is lett belőlem. Szociológiai munkáim – főleg a médiaszociológia területén – történetileg és etikailag is az autonómküzdelmekről (hagyományos kifejezéssel a sajtószabadságról) szólnak, de vannak un. közigazgatás-kutatásból származó integritás tanulmányaim is. Mostani irodalmi próbálkozásaim mögött vannak, amelyiknél több, másnál kevesebb anyaggyűjtés van, de szintén az autonómiáról szólnak (irodalmilag megfogalmazva az egyéni és közösségi szabadságkeresésről). És nem utolsó sorban veresegyházi vonatkozásban élére is álltam egy sikeres lakosságvédelmi akciónak, a BD-ellenes küzdelmeknek, de szereztem más küzdelmekben is sebeket és osztottam is.

Ha tehát úgy vesszük, a magánéletemben és a szakmai dolgaimban is egyaránt az autonómia kérdése foglalkoztat. Ez különösen időszerű kérdés a mai Magyarországon 2010 óta. Nincs olyan hónap Magyarországon, hogy ne volna napirenden valamilyen intézményi autonómia megmaradása. Készítettem rádiós interjút az Akadémia autonómiájáért harcolókkal, szakszervezetisekkel, NGO-kutatókkal. Írtam tanulmányt a felhatalmazási törvény szociálpszichológiájáról, ahogy a Parlamentben belesodródott az ellenzék abba, hogy a Covid járvány idején elbizonytalanodjék.  (E napokban is épp a 168 óra főszerkesztőjének kirúgása miatt áll a bál, de még inkább a Színművészeti Egyetem számos oktatójának felmondása az, ami érdekes és a diákok épület-elfoglalása. Itt is az autonómiáért megy a harc.)

Bár mondani szokták, hogy minden helyzet egyedi, mégis vannak közös elemek a sikeres autonómia-küzdelmekben. Hazánk sem rosszabb ebben sok más országnál. Az egyik könyvemben írok például Bálint Lajosról, aki kispapként otthagyta a gyulafehérvári teológiát, mikor azt a bukaresti irányításra elfoglalták a “békepapok”, aztán 1990-ben mégis belőle lett az erdélyi katolikus vezető. Ám ugyan ilyen fontosak az elmenőkön és felmondókon kívül az ottmaradó nem megalkuvók és sorolhatnám még mennyi minden kell ahhoz, hogy az autonómia megmaradjon, létrejöjjön. Pl. intézményesítettség is kell hozzá. Pusztán diákok ellenállása – intézményen kívül – magányos író emberek okos cikkei nem elegendők. Ja, és életek mennek rá, de rámennek a megalkuvásokra is.

Aztán kell hozzá kreativitás, az elnyomó alól így lehet a kontrollok alól kibújni, kell hozzá jogi érzék, mert az emberi küzdelmek – szemben az állatvilággal – jogi téren zajlanak. Manapság kell hozzá humor, mert a tömegek szimpátiája csak így nyerhető meg, kellenek kis hőstettek és nagy hősök is. Kellenek vezetők, akik felvállalják a koordinációt, váratlan lépéseket tudnak húzni és a többiek követik őket. (A Ligetvédők csapattal az volt a baj többek közt, hogy nem vállalta fel a vezetést senki, mert tudta, arra rámehet a családja és a saját élete is. Ezt akkor közelebbről is megnéztem és beszéltem az akkori Fidesz-frakció vezetőjével is, akinek szintén az volt a jogos problémája, hogy nincs kivel tárgyaljanak.) Kell hivatástudat, a szakma, a közösség szeretete, amiért érdemes kockázatot vállalni. Hát ilyenek. Kell hozzá szív és ész. Bonyolult volna?

 

Kategória Szakmai anyag