Zsolt Péter elemez – TudjukKi és a játékgyáros

Valahol messze s régen, távol a galaxisban TudjukKi irányította a bolygót. De maradjunk inkább egy kis falunál itt Magyarországon. Volt nekem egy ötletem. Én egy minden hájjal megkent vállalkozó vagyok, aki e faluba érkezvén rögvest megkeresem TudjukKit, hízelgek neki, kísérgetem, szórakoztatom, felajánlom szolgálataim, s közben kiderítem mi a gyengéje. Láttam én már pénzéhes embert, de van olyan is, akit megsértenék ha pénzt ígérnék, mert más kell neki. TudjukKinél tudjuk mi kell, legalábbis én tudtam.

Volt egy ötletem. „Sok a gyerek itt, mit szólnának pl. egy játékgyárhoz, csak egy kicsihez, amely ellátná az óvodákat, bölcsiket. Fontos társadalmi küldetés volna.” TudjukKi nem is zárkózott el, szereti a kreatív embereket, főleg, ha látja bennük , hogy bármit megteszek, ha az érdekeik úgy kívánják. Én sem vagyok egy bonyolult lélek.

– Van egy kis gond – mondom, mert nincs semmi pénzem a kezdéshez – Volna-e valami áthidaló megoldás?

TudjukKi a bankokat javasolja, ám hamarosan kiderül, hogy a bankok komolytalannak tartanak. TudjukKi kezességvállalását kell megszerezni. Az az ötletünk támad, hogy a fizetési garancia legyen a játékok megvásárlásának garanciája, hiszen a falu javát szolgálom. Üzletember vagyok, még egy kicsit alkuszok, és bebiztosítom a játékok darabáron való 10 e Ft-os megvásárlását. Már ha nem tudom eladni a helyi piacon, megveszi a falu, oszt odaadja az óvodáknak.

Be is indul a bolt, s persze engem nem érdekel a minőség, meg az ár sem, hisz van egy írásos vállalás TudjukKitől, a falutól. Tán harmadáért elkelne, de 10 e Ft-ért senkinek sem kell amit csinálok.

Aztán sajnos még egy probléma keletkezik, amire magam sem számítok. Elkezdenek reklamálni az óvodák, hogy a játékok túl gyorsan szétesnek. Már engem fenyegetnek, mire kitalálom, hogy jogutód nélkül megszüntetem a játékgyárat, így nem lesz kinek hová panaszkodni, s nekem se kell kijavítanom az egyébként garanciával adott termékeimet.

Van még egy kis tartozásom TudjukKinek, pontosabban a falunak is, mert nem csak a bank adott kölcsön, hanem a falu is. Arra esküszök, hogy visszaadom, de ugye ahhoz kell valami vállalkozás. Üzletember vagyok, tudok álmodni. Kicsit kísérgetem TudjukKit, udvarolok neki, hízelgek, keresem a közös érdekeinket, majd elmondom az ötletem. Építenék házakat, csak van egy kis gond…

Szóval a rendszer így működik a távolban, abban a messzi-messzi galaxisban. TudjukKi sem a maga, hanem a bolygója pénzével gazdálkodik. No most ez nem egy túl jól gazdálkodó bolygó, a központtól kapott pénzügyi segítségekből él. De hát egy bolygó – s ezt TudjukKi világosan látja – nem omolhat össze. TudjukKi nem hülye, bár a történetből úgy tűnik, hogy bepaliztam. Mi ketten adunk munkát itt az embereknek, és pörgetjük rendesen a dolgokat. Kezünkben a bolygó lakossága.