Zsolt Péter elemez – Pécs Pávája partvonalon

A rossz gazdálkodás miatt a Fidesz úgy döntött, hogy Páva Zsolt kezéből kiveszi az irányítást. Ez nem hinném, hogy a testület jogainak csorbítását jelentené, csak Páva majd azt fogja tenni, amit a háttércsapat diktál, a testület meg szavaz. Veresegyházon ez azért nem történhet meg, mert Pásztor független. Bár pénzügyi kalandorkodása valószínűleg messze túlszárnyalja Páváét (ha egy főre levetítenénk), de Pásztoron semmilyen kontroll nincs.

Mint láttuk, még bírósági sem, mert a Somodyval kapcsolatos ügyben felmentették, a Gábor Csabával történő folyamatos városi tranzakciók miatt pedig az ügyészségnél akadtak el a dolgok, vagyis még ügy sincs ezekből. (Legalábbis a helyi fidesztől ezt a tájékoztatást kaptuk.) A kormányhivatalok meg az Állami Számvevőszék ejnyebejnyés javaslatait – ezeket láttuk, az ÁSZ-nak kérdéseket küldtünk – pedig lazán le lehet pöckölni. Kb. úgy, ahogy azt teszi Orbán az Eu-s határozatokkal. Ami nagyon gáz, ott engednek, de sosem érdemi témában. Úgy látszik ez a magyar virtus, a „hogyan vágjuk át a felettünk lévőket” című zsivány-játék. Ez a mi kultúránk.A nép egy része éljenez, a másik szégyenkezik, a legnagyobb része meg tudatlanul cinikus okos. (Ez saját szociálpszichológiai-politológiai kategóriám, a 24.hu-n mérgelődtem róla hosszabban.)

Mégis van valami különbség Páva és Pásztor esetében. A párton kívüli polgármesterek lehetnek olyanok, akár az elszabadult hajóágyúk. A párthoz tartozók nem. A párt szakértői háttere, politikai kockázata korlátoz.  Nos, ezt is meg kéne tanulnunk. Mármint, hogy ne független jelöltekre szavazzunk, mert bármennyire is utáljuk a pártokat, így járunk a legrosszabbul. Pécs hosszabb távon jobban fog járni, mint Veresegyház, itt a végén olyan kis helyi katasztrófa lesz, mint Görögországban a gazdasági válságkor. S mikor a felelősöket fogják keresni sajnos nem Pásztort fogják elővenni, ő ugyanis már nem lesz porondon, hanem a korábbi beosztottjait. És ez egy nagyon igazságtalan megoldás lesz, mert ezek az emberek ma kiszolgáltatott alkalmazottak.

Javasolt cikk: http://hvg.hu/itthon/20170831_Gyamsag_ala_helyeztek_a_pecsi_polgarmestert#utm_source=hvg_top&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2017.09.01&utm_content=top1&type-id=HvgTopHvg&user-id={@(@)sid}