Zsolt Péter elemez – álhírek

Jön a morális pánik, hogy Trump győzelmét az okozta, hogy jól operált álhírekkel és/vagy az orosz titkosszolgálat terjesztett álhíreket. Már régen tételként megfogalmaztam, hogy amiképp a szocializmust a hírek ellenőrzés alóli kiszabadulása, úgy a polgári demokráciákat a hírek iránti bizalomvesztés omlaszthatja össze. (Pl. a Médiaháromszög könyvemben, vagy legutóbb pl. itt).

Azt természetesen nem tudtam, hogy az internettel a fő veszélyforrás abból következik majd, hogy a magánemberek rászabadulnak a nyilvánosságra.

Írtam azokról reklámokról is, melyek között szintén kialakult a hagyományosok mellett a közösségi oldalakon termékgyártók által megtalált véleményvezérek lefizetése. (A gerillamarketingről, buzz marketingről valamikor az ELLE magazinban publikáltam.)

És itt is vagyunk az új magyarázó elméletnél: túlzott bizalom kezd kialakulni az ismerőseink iránt, és bizalmatlanság a szakértők iránt.

Valamikor ezt a gondolatot örömmel fogadtuk, és vetettük szembe a laikusok (sok civil szervezet), a zsurnalista (Halberstam) és persze néhány tudós (Gerbner, Mc Luhan) aggodalmaival, akik szerint a média letarolja a tudatunk, maga az üzenet. Az erős médiahatással szembeni érv az volt, hogy hát jóval nagyobb befolyással bír ránk barátunk véleménye.

Míg régen a morális pánikot az elit kezében összpontosuló médiahatalom, addig ma a populizmus terjedése okozza.Fordul a kocka: a túlzott bizalom a magánemberi bejegyzések iránt a baj, és a bizalmatlanság a hagyományos médiumok iránt.

A hagyományos médiumok politikavezéreltsége bizalmatlanságot kelt, de a régi szerkesztőségek csökkenő anyagi hátterük miatt sem tudják úgy leellenőrizni a híreiket mind korábban, nem beszélve az élesedő elsőségi versenyről. Ezek miatt aztán sokat hibáznak, és az emberek joggal is kezdenek bizalmatlanná válni velük szemben. Így aztán a nem szűrt információk felé fordulnak, ahol viszont semmiféle ellenállása nincs az álhíreknek, könnyen elszaporodhattak.

A facebook ígért már valamit, hogy egy algoritmussal kiszűri majd, és jelöli az álhíreket, de még nem látom.

„Jobban megbízunk a barátainkban, mint a szakértőkben – írja a New Republic egy elemzésben – és ezért nagy árat kell fizetnünk”.