Pásztor Béla mint környezetvédő?

Környezetvédelmi konferencia meghívását fogadta el Pásztor Béla, aki jelen pillanatban is pereskedik, hogy ne kelljen kifizetnie a városnak azt a büntetést, amit a hatóságok kiszabtak környezetszennyezésért, s mely ügyben tulajdonképp személyes felelősséget kellene vállalnia.

A konferencián való városi részvételünket az Önkormányzat titokban tartotta, és tájékoztatásra azt a választ kaptuk, hogy ez zárt körű, ezért az ÉVE nem ment el meghallgatni. Egy fejlett helyi demokráciával rendelkező társadalomban az ilyen típusú szereplésre nem mer vállalkozni az olyan polgármester, mint Pásztor Béla, mert biztosan kifütyülik a helyszínen.

A tiltakozásra a fent említett 13 millió forintos büntetésen túl több ok is adódik. Pásztor Béla ugyanis jó szervező, kiválóan ért az emberek motiválásához, érzékeny a kultúra területén, de csapnivaló polgármester környezetvédelmi területen.

S ez sajnos így van akkor is, ha politikai ellenfelei mondják. A környezetvédelmi konferencián történő fellépés ráadásul politikai képességeit is megkérdőjelezik. Olyan témát ad a nyilvánosság számára, amely nem sok jót hozhat a számára.

A beszéde végén ld. a videóbejátszás végét (letölthető innen az amatőr felvétel) a gyerekek környezettudatos nevelésének fontosságáról beszél, miközben a testületi munkában megszavaztatta, hogy rendelkezésre álló pénzt sem szabad a gyerekek környezeti nevelésére használni.

Nem csak arról van tehát szó, hogy Pásztor Béla mint vezető elhanyagolta a város környezetvédelmi szempontjait, és ebben gyengén teljesített, nem csak arról, hogy rossz politikai érzékkel elvállalt egy szereplést, melyben maga tematizálta ezt a témát, és ezzel tudlajdonképpen politikai stratégiaképességeinek hiányosságát árulta el, de ráadásul egy elképesztő gátlástalansággal is találkozhatunk. Nem fogadható el, hogy 3 napig se tartson ki az emlékezete valakinek, és ne érezze az ellentmndásokat szavai és tettei közt.