Működik-e a hála?

Pásztor Béla nagy játékos. Egész életében az volt. El tudta távolítani maga mellől aki másképp gondolta a dolgokat – néha az volt az érzésünk, hogy a szakértelmet is elüldözte -, le tudott kötelezni embereket, s aztán függő viszonyban is tartotta őket, hogy szolgálják, és sokszor kiszolgáltatott pozícióban lévőket is a maga céljaira foglalkoztatta.

Ezúttal élete legnagyobb kísérletét végzi. Arra kíváncsi maga is, mi is, hogy működik-e a hála. Adott egy fantasztikus templomot a veresegyháziaknak és a Katolikus Egyháznak. Vajon melyiknél hogyan működik a hála, ha majd arra szüksége lesz?

Pásztor Béla, a nagy játékos élete talán utolsó nagy dobását valósította meg. Olyasvalakiknek csinált valamit, akik nem függnek tőle. Amikor segítségükre szorul, segíteni fognak-e rajta?

A templom felszenteléséről ld. itt: http://www.hirado.hu/2016/05/14/felszenteltek-veresegyhaz-uj-katolikus-templomat/ Fotó: Illyés Tibor