Katonai akció

Barack Obama katonai akciót készít elő az Iszlám Állam ellen (ld. beszédét itt), s ebben már alighanem az Eu is aktívan részt fog venni, tekintettel a párizsi terrorista eseményekre.

A Nyugat nincs olyan válságban, ami miatt a magyaroknak kelet felé kéne menekülniük („nyitniuk”). A Nyugat legnagyobb problémája, hogy a légicsapásokon túl szárazföldi csapatokat is küldjön-e, míg a Kelet Nyugattal ellenséges erői Nyugaton rosszul szocializálódott magányos és zavart embereket tud felmutatni.

Hogy számuk ne szaporodjon, ezért arab országok segítségével kénytelen lesz az Iszlám Államot megsemmisíteni, több pénzt ölni az oktatásba, és bevándorláspolitikáját megszigorítani. Azon Eu-i állampolgárokat pedig, akik az Iszlám Állam oldalán fegyvert fognak,  állampolgárságuktól véglegesen megfosztani, és vissza nem engedni.

Úgy tűnik Európa minden forrással rendelkezik ahhoz, hogy ezeket megvalósítsa. Legnehezebb nem a titkosszolgálati munka megerősítése, vagy a menekültügy kezelése lesz, hanem a belső leszakadások megállítása.