Bizottsági ülés is lehet érdekes

2015 február 10-én 14h00-kor sport, ifjúsági stb, bizottsági ülés. Egy hiányzó…Bobálné..(beteg, kórházban van), a tagokon kívül Dr. Csécsyné alpolgármester asszony, Ella Ferenc (75 éves) a város sportkörének ügyvezető elnöke, két hölgy, a veresi ifjúsági ház alapítói valamint voltak jelen. Később jött (szokásához híven) Baranyó Csaba (pozíciója ismeretlen)!

Költségvetés nincs (március 9-re várható), de legalább 10-szer elhangzott, hogy „pénz az ablakban”, tehát pénz sincs!! Mindenki egyetértett azzal a képviselői hozzászólással, hogy városunknak idén a létfontosságú szervek fenntartása, a város üzemeltetése is gondot fog okozni. Az első 3-4 pont (Táborozás, osztálykirándulás…2 és fél millió) stb. egyhangúlag elfogadva, majd jöttek az érdekességek.
A városnak nincsen Ifjúság politikája…az ifjúsági házat (az épületet az önkormányzat adja) üzemeltető két hölgy, tavaly októberben 2,3 milliót kapott a várostól, 2015-re már 9 millió 960 ezret kérnek. Evés közben jön meg az étvágy!!! A pályázatokból egyre kevesebb pénz folyik be. Saját pályázat írót alkalmaznak, mert az önkormányzat által alkalmazott…..nagy összenézés, nagy csönd a teremben…..és gúnyos mosolyok.
Hiába volt a múlt pénteki „demokrácia és beleszólás hazudó” összejövetel a bizottsági tagokkal, azok sokallták az ifjúsági ház 2015-ös költségvetését. Mindenki sütögeti a maga gesztenyéjét……Levitzki képviselő, napirendi ponton kívül, hozzátette, hogy az ő és Dr. Marik által (5 éve) elindított küzdősport egyesületnek a fennmaradásához is szükség volna 2 milliócskára. Szó szerint „ezt ne felejtsétek el”!!
Ezután robbant a BOMBA…a városi sportkör éves beszámolójának elfogadása…..nem olvastam, tehát csak a föltett kérdésekből merítkezem.
Levitzki Tamás kérdése..miért olyan drága a buszoztatás kilométere (Ő ennél olcsóbban bevállalja)! Ella Ferenc válasza…..Ezt egy veresi vállalkozó ismerőse csinálja, 300 ft kilométere + napidíj, ez már évek óta így megy és kész! Szalontai Boldizsár megjegyzése, kérdése…..a 35 millióból tavaly 15 millió munkabérre ment, ez sok, minden évben visszatérő probléma, mikor lesz változás…….Ella Ferenc válasza….Ők nem napoznak, hanem dolgoznak. 2015-re a sportkör 45 milliócskát kért (10-el többet, mint tavaly) melyet Szalontai Boldizsár szerint meg is kapnak (sajnos)…….de hát aki közel áll a Mindenhatóhoz az könnyen üdvözül!!
Pár szó a 3 veresi műfüves pályáról…..vagy inkább, miért kell városunk lakóinak Szadára és Csomádra járni focizni. Sajnos idős korban vannak olyan beidegződések, hogy ami új, az maradjon új, ne kopjon! Véleményem szerint a veresi pályák egyszerűen (és ez jött le az ülésen is) azért nincsenek kiadva, használva, mert nincsen aki kinyissa,bezárja, a pénzt beszedje, hirdesse egyáltalán aki foglalkozzon vele. Pedig ha Szadára és Csomádra járnak, akkor biztosan lenne rá igény!!!! A 2014-es BESZÁMOLÓBAN A PÁLYÁK UTÁNI BEVÉTEL = 0 Ft, vagy nem szerepel!! Fölháborító!! A beszámolót 4 IGEN (3 szove 1 évögy) és 2 NEM (Szalontai Boldizsár és Birizdó János, JOBBIK) szavazattal a bizottság elfogadta!
Újabb BOMBA, Baranyó úr elmondta, hogy az általános iskolák szertárai üresek, nincsenek labdák, sportszerek. Elhasználódtak. A távolugró hely (kötelező) balesetveszélyes, történt már baleset stb. stb. Az iskolákban a sportfoglalkozás megoldatlan és katasztrófális!

A városi sportcsarnokról ( a volt üzem (a CBA-nál) és a telek már 120 millióba fáj) még senki nem látott és hallott konkrétumokat. Pénz nincsen, de ígéret az van!! Az nem kerül sokba!!! A fákat azért már kivágták a múlt héten mellőle…véleményem szerint tűzifának kellett……fölháborító!!!!

Végére hagytam az ATOMBOMBÁT! Nagy István, pénzügyi bizottsági elnök (szove) szomorúan jegyezte meg, hogy a közlönyben, Dunakeszi 4 milliárd Ft, vissza nem térítendő állami támogatásban részesűl. Ő és ők, úgy érzik, hogy a kormány városunkkal olyan álláspontra helyezkedett, hogy oldjuk meg magunk. Ez látszik az elutasított állami kölcsön kérelemből is. Az nem fordult meg Nagy István fejébe, hogy ebbe ő is és a város vezetése a fővétkes!!!!!!!!! (mindenben a kormány a bűnös :):) )
Na kérem szépen, ez megerősít egy korábbi írásomban kifejtett véleményemben. Dunakeszi..Szijjártó——Fót…Tuzson Bence-Andy Vajna—-Gödöllő…uszodaépítés, stb. stb. ……..mi pedig a háromszög közepén (8 milliárd 1 éve átvállalt adósság után) már ismét 2 milliárd adóssággal, tanácselnökelvtárspolgármesterünkkel elkezdtük az IGÉRGETÉSEKKEL teli, lassú, vagy gyors süllyedést!!

Forrás: Veresegyházon hallottam facebook csoport