A MOL a vezeték fölötti területet igen rendszeresen kaszálja

A molvezeték fölötti területet a MOL megint lekaszálta, így ez kellemes sétáló hellyé vált újfent a veresi lakosoknak. Néhány szépséghibája van csak a területnek, az egyik a Budapesti út közvetlen közelében. Zöldhulladék lerakóként használta ezt néhány lakó. A tettes ismeretlen, ám ettől még nem kéne a következő 100 évben így maradnia. A MOL fűkaszái kikerülik ezeket a lerakatokat. Próbáltunk lépni az ügyben, a területért felelős molos menedzserrel telefonon is beszéltünk, ám az illető kijelentette, hogy a zöldhulladékot ők elvinni nem fogják. Meg kéne nézni – mondta – a szerződést.

Ez a hozzáállás számunkra már régen rossz. Nyilván a MOL vállalja a terület rendbentartását, de miért vállalná az itt élő emberek által okozott károkat? Az itt élő emberek koordinálása a helyi civilek és az önkormányzat feladata. Vitatkozhatunk tehát azon, hogy a MOL rakja rendbe ezt is, de minket egy ilyen vita nem vonz. Mi azt szeretnénk, ha ez a néhány faág elszállításra kerülne. (Mondjuk jó volna hozzá egy markoló, mert azért a fénykép csal, nem kevés ami itt van.)

Ez megint egy olyan dolog, amiben a GAMESZ segíthet, s esetleg, ha szükség van rá, mi is segíthetünk a GAMESZ munkatársainak. Következő levelünk tehát hozzájuk intézzük.