A brókerbotrány Fótnak is pénzébe kerül

1 milliárd forintjába. Ld. itt. De még érdekesebb a sztoriban, hogy a képviselők nem is tudtak a befektetésről. Eddig azt hittük, hogy csak nálunk fordul elő, hogy a városvezető a képviselők háta mögött tesz olyan lépéseket – amúgy a közösség érdekében, mint mondják -, de most már úgy tűnik, ez a mi országunkban az általános.

Miért baj ez a képviselők, meg a nyilvánosság kizárása gyakorlat? – Mert az elején lehet, hogy a közösség érdekében kísérleteznek ilyesmivel, de aztán könnyen belecsúsznak korrupciós játékokba, és már a sztori visszacsorgatásról, egyéni érdekekről stb. kezd szólni.

Nem tudjuk volt-e ilyen ebben a történetben, mindössze arra szeretnénk felhívni a figyelmet, a törvények nem véletlenül születnek, jó esetben a közösséget védik.

Ami megdöbbentő, hogy sosem tudnánk meg mennyire semmibe veszik sokan a jogszabályokat, ha nem volna brókerbotrány.

Forrás: Index.hu