Elképesztő kijelentések hangzottak el Pásztor Béla tárgyalásán

A képre kattintva Veresegyház polgármesterének képzelt tárgyalását láthatja.

De ezúttal a valóságról is írnánk. Azt borítékoltuk már a korábbiakban is ld. itt., hogy Pásztor Béla meg fogja nyerni a pert, mert a bíróság egy olyan szakvéleményt rendelt meg, ami Pásztor és Somody közti tranzakció több éves intervallumát foghatta át. (Bár a Misszó államosításával ez az összeg mégiscsak negatívba fordult, de erre már aligha terjesztette ki a vizsgálatot a bíróság.)

A felmentésnek egyébként igen rossz üzenete van, mert arra biztat minden városvezetőt, hogy köthet irreális összegű kötbért a képviselőtestülete tudta nélkül, majd hagyhatja ezt az összeget elszállni a csillagos égig Ld. itt.. Ezt is meg lehet úszni. (Akit érdekel, hogy miképp, az merüljön el Pásztor Béla és Somody kapcsolatának és üzleti tranzakcióinak vizsgálatában itt, mi a magunk erkölcsi véleményét már leforgattuk itt.

Szerintünk Pásztor Béla szélhámos módjára viselkedett, a közösség pénzét is gátlástalanul használta fel politikai ellenfele elüldözésére. Somody ugyanis azzal, hogy a kötbérére per útján tartott igényt – s ezt meg is nyerte – kiírta magát Veresegyház történetéből, és Pásztor Béla épp ezt akarta. A polgármester kis híján igen csak megfizetett ezért a politikai csatáért, de végül minden fronton győzött. Kivéve persze a mi szemünkben, ha ez számít bármit is.

Ám térjünk át ennek a mostani felmentésnek a legmeghökkentőbb jelenségére, Pásztor Béla ügyvédjének stílusára. Az ügyvéd az ügyészséget politikai elfogultsággal kritizálja. Idézünk a Népszabadságból:

„Papp Gábor ügyvéd, Pásztor Béla jogi képviselője a szerdai tárgyaláson úgy fogalmazott: részvétét fejezi ki az ügyészségen dolgozó jogász kollégáknak, akiknek egy „ilyen nyilvánvalóan politikai hátterű” ügyben – a jogi érveket háttérbe szorítva – felsőbb utasításra kell eljárniuk.” Ld. itt.

Meglepő ez a hangvétel, mert nem a védencével foglalkozik, hanem az ügyészséget minősíti. Meglepő azért is, mert ezt nyilvánosan teszi. Meglepő, mert ténymegállapításról és nem véleményről van szó. Nem azt állítja, hogy az ügyészség gyenge, hanem, hogy politikai befolyás alapján cselekedett. Meglepő azért is, mert az állítás nincs bizonyítva, s mindaddig, amíg nincs bizonyítva ez tekinthető rágalmazásnak is. Meglepő az ironizáló nagyképű stílus, végezetül meglepő azért is, mert nem gondol a következményekre: az igazságszolgáltatás lejáratása visszaszáll minden igazságszolgáltatásban dolgozóra, a bírókra, és magára az ügyvédekre is. Ez a rubikon átlépése.