Gördülő éhségsztrájk (??)

 

Korábban írtunk az éhségsztrájk logikájáról, s említettük azt is, hogy ilyesmit csak végiggondolva és elszántan lehet indítani. A gördülős variációja az éhségsztrájknak fából vaskarika. Mondhatni így nem több, mint egy léböjt kúra. S ha az érintettek küzdenek egy kis súlyfelesleggel egészségükre szolgál, életüket a tisztítás még meg is hosszabbítja. Kívánjuk természetesen, hogy váljék egészségükre, de a hitelesség nem erről szól.

Míg az éhségsztrájk üzenete, hogy olyan elképesztő az igazságtalanság, hogy ott már csak az önpusztítás marad, addig Nagy Navarroék bejelentették a 2011 december 31-i Kossuth téri tüntetésen, hogy küzdelmükben nem cél semmiféle életellenes cselekedet. Mondhatjuk tehát, hogy a gördülő éhségsztrájknak nincs köze sem a hagyományos értelembe vett sztrájkhoz, se a hagyományos értelembe vett éhezéshez.

A „gördülő éhségsztrájk” épp oly értelmetlen, mint a háborúskodás emberáldozat nélkül. Mindez nem von le semmit a televízióban tapasztalható problémákból (Horvát János erről ír itt), de operettesíti az akciót, és még az sem biztos, hogy pr-fogásként jó.

Sokkal messzebbre jutnának a közszolgálati médiamunkások, ha az orvosokhoz hasonlóan letétbe tennék a felmondásukat. Erre viszont nincs esély, bár az orvosoknál is ezt mondtuk korábban, hiszen a hálapénzből részesülőknek a rendszer fenntartása az érdekük volt, itt meg a hatalom által kinevezettek érdeke a rendszer fenntartása. A párhuzamba állítás azért is jó, mert a hálapénzes orvosok is tudják, hogy a helyzet esküjükkel ellentétes, és a médiában előjogokat szerzettek is tudják, hogy szakmai etikájukkal nem összeegyeztethető az államosított közszolgálat.

A mostani állami média nem közszolgálati, de nem is ellentétes a képviseleti demokrácia elveivel. A szocializmus végi média nem felelt meg a demokrácia elveinek, de közszolgálatibb volt a mostaninál. A különbség oka a munkáltatói jogokból fakad. Akkor az újságírókat nehezebb volt eltávolítani a munkahelyükről, és ez a nagyobb védettség nagyobb szakmai kompetenciát is jelentett. Most, a munka törvénykönyvének átalakításával és a munkáltatói jogok folyamatos csökkenésével a közszolgálati média alkalmazottjai teljes kiszolgáltatottságba kerültek. Ilyenkor a létfenntartás erősebbé válik, mint a szakmai értékek képviselete.

Ebből a logikából mozdította volna ki az éhségsztrájk az újságírókat, ha lett volna egy mártírjuk. A gördülő éhségsztrájkkal viszont ez a lélektani váltás elmarad, bizonyos értelemben Nagy Navarroék a gördüléssel – azaz hogy másnak adják át a fogyókúrás széket – azt üzenik, hogy megértik a televízióban állásaikat féltőket, s morálisan maguk sem különbek náluk.

Hogy Nagy Navarroék akciója milyen irányba billenti el házon belül a mérleg nyelvét azt természetesen jelenleg nem tudni. Ami viszont mindebből mégiscsak kibontakozni látszik, az az alternatív közszolgálat létrejötte. Majdnem biztosan borítékolható volt ez már akkor, amikor az MTI-t átalakították. Egy központosított MTI pontosan azokkal a kockázatokkal kerül szembe, mint az autoriter demokrácia. Nem szétosztja a felelősséget, hanem vállalja. Nem is tehet mást, mint elhasználódhat, s mellette egy demokráciában ezért új intézmények szökkenhetnek szárba.