SZOVE „kapcsolatban” – de kivel?

 

A tavak bevizsgálásának ötletét eljuttattuk minden helyi médiumhoz (köszönjük, négy közül már három pozitívan reagált is), valamint az egyesületekhez. (Egyesületek listája.) Az nem lepett meg mnket, hogy a katonai hagyományörzőknek nincs elérhetősége, nem a város közügyeinek szószólói, de hogy a SZOVE-nak sincs, mely egy kifejezetten politikai szövetkezés, igen.

Udvariatlan, és kulturálatlan ez a SZOVE részéről mondhatnánk, ha Pásztor Béla lejárató kifejezéseit vennénk kölcsön, de nem mondjuk. Ez inkább csak felületesség. (Ne adja fel, ha a kapcsolatban fülnél az jön fel, hogy feltöltés alatt. Jöjjön rá Ön is, miként működik a dolog. Annyit segítünk, hogy ma már a „jelöltek”-nek ugyan nincs értelme, mert a választásokon túl vagyunk, de itt kell keresni a megoldást.)

A SZOVE honlapján még mindig választási győzelmét ünnepli. Teheti, a lakosság többsége szerint ők a legjobbak. Zöld programja fülnél az jön fel, hogy „ez nagyon fontos számunkra – feltöltés alatt”. Nem viccelünk, nézze meg! Kapcsolat szintén „feltöltés alatt”. (Vajon mennyit dolgozhatnak azon, ami kevésbé fontos?)

Elnökük Kosik József, a város díszpolgára. Tudjuk, nem a szavak embere, mert az elkészült statisztikák alapján korábbi képviselői tevékenységét némaságban töltötte. De úgy tűnik az egyesületi honlap irányításának sem az embere. Amikor ennyire nem csinál senki semmit egy egyesületben, viszont övék a politikai hatalom, olyankor kiadják megbízásba valakinek a látszat kedvéért. Ez itt nem történt meg, és nem azért, mert Pásztor Béla nem szokta felhasználni a közösség pénzét politikai céljai elérésére (ld. pl. hogy tudták telerakni plakátokkal a választási időben a várost. Egy SZOVE tagnak sem került egy fillérébe sem, Ha mégis, kérem jelentkezzék és megkövetjük. Elég, ha a honlapunk kapcsolat fülére kattint.)

Ha Önnek kedves Olvasó nincs annyi helyismerete, hogy nem tudja a SZOVE gyakorlatilag Pásztor Béla klónozása, akkor szégyelje magát. Ha tudja, nem akad el a kapcsolathiány fülnél. Vagy megfejti a honlapon belüli félrevezető találóskérdést. vagy átmegy az önkormányzat képviselői oldalára, és itt majdnem mindegyik induló SZOVE jelöltet megtalálja, hiszen képviselők lettek. Egyenként is levelet írhat nekik, ha akar. (Nagyon helyesen egyébként, de mi eredetileg a SZOVE-nek akartunk küldeni az akciónkról tájékoztatót, ilyenformán azonban kedvünk szegtük.)

Ha érdekli szerintünk miért nincs a SZOVE honlapján a kapcsolat fülnél feltöltés, akkor erre van egy tippünk. Azért, mert a SZOVE=Pásztor Béla, a polgármester pedig akkor nevelkedett, amikor még nem volt internet, és ma sem tart ezzel lépést. Nem gondolja, hogy a választások után a gyűztünkön kívül mást is érdemes volna feltenni, ahogy egy működő egyesületnél szokás. (Olyan ez, mintha a VEKE honlapja Vitézy Dávid kinevezése után megállt volna az időben.) Nincs aki szólni merne Veresegyház polgármesterének, hogy nem jól van ez így. Nem tudjuk miért, felületességből, vagy gyávaságból. Mi mindenesetre most szóltunk.