Testületi 2010. szept. 14.

Ld. a kiemelt beszámolót itt, a kommentet pedig a ZsoltBlog-on.

Ami biztos, hogy a polgármester körül megint botrány van, legalábbis ezt gyanítja a testület, mert egy vizsgáló bizottságot hozott létre, hogy két ügyet is átvilágítson. Az egyik a Gábor Csaba-ügy, melynek hullámai most már messzebbre vezetnek, mint a 40 milliós testület előzetes tudta nélküli segítségnyújtás. A másik, hogy a Ligetekben a Sportföld utcában harmadszor nyújtja be a csatornázáshoz a pénzügyi támogatáskérését a polgármester. Védekezése szerint, mert az utca hosszú, és a harmadik részét is megépítik a csatornának, a képviselők közül viszont van aki szeriint ennyire nem lehet hosszú egy utca, de a Sportföld utca aztán pláne nem.

Maradjunk az első témánál, mert az körvonalazódott jobban. Egyre világosabban látszik, hogy Gábor Csaba, (aki meglehetősen kétes hírnévre tett szert a sok felszámolt cége miatt) és Pásztor Béla között szorosabb az együttműködés, mint eddig gondoltuk. A szoros együttműködés lényege, hogy Pásztor Béla és Gábor Csaba között szerződés köttetik, melyben a vállalkozó a várostól földet vásárol. Tulajdonába még nem megy át, mert csak az előleget fizeti ki. S ekkor jön a fordulat, mert a város visszaveszi tőle. Tulajdonmozgás még nincs, de pénzmozgás igen.

Mint a testületi ülésen kiderült szorult helyzetekben így tud a város pénzhez jutni, azaz igazából nem vásárlásról, hanem kölcsönadásról van szó.

Amit tehát a bizottságnak ki kell deríteni, hogy mennyiért vásárolja rendszeresen vissza a földet Pásztor Béla, azaz magyarul mennyiért kap magánembertől kölcsön? 5,10, 20 % vagy netán több? A bizottság ki fogja deríteni azt is, hogy ez mennyiben törvényes, s ha nem találják annak, büntető feljelentést is tehetnek.

Pásztor Béla azt állítja, ezt a város érdekében teszi, ezzel a város jól jár. Ld. még erről a tünődést a ZsoltBlog-on.

A bizottság még szinte meg sem alakult, de már tájékoztathatta a sajtót néhány tényről. Kiderült, hogy 265 millió forintért adott volna el telket az önkormányzat, de csak 155 millió forint érkezett be. Ez azonban elég volt ahhoz, hogy a terület átkerüljön Gábor Csaba tulajdonába, mert a tulajdonjogbejegyzéshez Pásztor hozzájárult. Gábor Csaba ügyletben résztvevő cége ezután tönkrement, így nincs kinn behajtani a 109 milliót.

Ez valami átláthatatlan és hosszúra nyúló kapcsolat tudatos adok-kapok része volt? A rafinált polgármesteren kifogott egy mégrafináltabb? Tény, hogy az önkormányzat tudta nélkül zajlottak a lépések, ami alighanem törvénytelen.