Termálberuházások Veresegyházon

Amikor az egészség lesz a legfontosabb Veresegyház fejlesztésében, el fog indulni valami egészen más. Veresegyház föld alatti kincsét, a termálvizet fűtési célra kezdtük hasznosítani. Néhány közintézményen kívül elsősorban a vállalkozásoknak kedvez a város. A harmadik kút fúrását a Missziónál (Gyermekligeti út) engedélyezte a testület, valamint 260 millió Ft hitel felvételét is acélból, hogy innen a GE-hez és a Sanofihoz el tudjuk vezetni a hőt.(Korábban erről írtunk ld. itt.) Az ajtóig vitt meleget hajlandó felhasználni a két üzem, és fizetni a szolgáltatásokért, amiből a törlesztés fedezhető. (Megjegyezzük azonban, hogy a két cég szándéknyilatkozatát még senki sem látta, ellenben azt, hogy Pásztor Béla rákényszerít másokra jót is rosszat is, már sokan tapasztalták.) Csak reménykedhetünk benne, hogy a válasz nem az lesz, hogy köszönik szépen, de nem kérik.

A kedves olvasó számára felmerülhet, hogy a meleg víz másra nem volna-e felhasználható, mint fűtésre. S azt is megkérdezheti, hogy milyen az összetétele a melegnek és nem melegnek? S azt is, ha már fűtünk közintézményt (pl. a Csonkási óvoda fűtését is erre szeretnék majd ráállítani – polgármester úr megbízható közlése), fűthetnénk-e lakásokat is? De a lényeg változatlanul az, hogy ha már termál, miért csak fűtés? Mert tudjuk, hogy lehetne termált építeni, hiszen egy kicsi van már.

A Sportpályánál nem mélyebben mint 2 méter (!) már nitrátmentes 24 mg/l klorid koncentráció található, bár ez nem meleg víz, hanem 14 fokos, de egy szakember számára már ez csodálatra méltó. A Lévai utcánál 148 mg/l a kolorid, igaz üzemi kitermeléshez itt 60 méterre kell lemenni. A magas sókoncentráció a legkülönbözőbb gyógyásztai célra volnának hasznosíthatók (gyógyturizmus, sportorvosi tevékenység, üdülés stb.).

Nem véletlenül vagyunk ilyen tájékozottak, hiszen városunkban lakik Schweitzer Ferenc, aki mindig is elkötelezett volt Vresegyház kincsének kiaknázásában, és az iparvárossá válást helytelen fejlesztésnek tartja. Pásztor Béla kezében viszont a politikai gyeplő, amiből persze nem következne, hogy szakértelme is volna akkora, mint egy akadémikus professzornak. Ha kettejük közül Pásztor Béla téved, akkor itt nagy baj van, mert az elmúlt évtizedek eltékozolt évek voltak.