A tórehabilitás elakadásának felelőse
Az ÉVE elsők között üdvözölte a tórehabilitálásra elnyert pályázati pénzt (255 millió Ft). Ezt a város legfontosabb projekjeként tartottuk számon, hiszen illeszkedik a turizmusfejlesztési programunkhoz. A tiszta és egészséges víz, itt is, mint annyi más helyen, a jövő garanciája. De mint arról beszámoltunk az Ivacsiak átverése című sorozatunkban, a polgármester néhány önkényes és szakmailag most már biztosan mondható teljesen hibás változtatást eszközölt a projektben. Az engedélyek sem arra szóltak, mint amit aztán megvalósítani próbált.
Elképzelése szerint nyáron üzemelhet a strand, ha ősszel kezdik el a munkálatokat, és a szikkasztást nem a pályázatban engedélyezett területen végezhetné, hanem az Ivacsoknál.
Mint arról beszámoltunk, az ottani lakosok tájékoztatást követeltek. Az ÉVE a civil egyeztetéseken azt vállalta, hogy a zöldhulladék lerakó felgyújtására vonatkozóan kéri be a hatóság állásfoglalását. (Erre vonatkozóan értesítést még nem kaptunk.)
Tudomásunkra jutott azonban, hogy a MOL nem engedélyezte az eddigi ismeretek alapján a vezetékéhez közel eső tevékenységet. DF100710-/2009 iktatószámú levelükben arról értesítik az érdeklődőket, hogy:
„A terveket Társaságunk áttanulmányozta és a mai napon az Önkormányzat, mint beruházó felé kérdéseket intéztünk a zagykazetta kialakításával kapcsolatban. A Tárgyi beruházáshoz, mint a bányaszolgalmi jog jogosultja és mint közmű üzemeltető, jelen válaszlevelünk megküldéséig, nem járultunk hozzá.”
Amennyiben a helyzet nem változik, Veresegyház polgármestere egy megnyert pályázatot, mely az itteniek boldogulását, és a lakosok közérzetét javította volna puskázna el. A szakmaiatlan kapkodás, és a politikai önkényeskedés sajnos mindannyiunk vesztesége is egyúttal.
Reméljük a helyzet megoldódik, a projekt folytatódik, ellenkező esetben a polgármester leváltását szorgalmazzuk a kéviselőknél, a régi és új veresi lakosoknál. Az ÉVE részéről természetesen a folyamatok idáig juttatása is a vezetői alkalmatlanságot bizonyítja, de tiszteletben tartjuk azok véleményét, akik a korábbi évekre való hivatkozással hisznek Pásztor Béla vezetési stílusában.