Mikor is prüsszög?

Ha tudni szeretné mire érzékeny, íme egy naptár. Amelyik hónapban Ön rosszabbul szokott lenni, annak a növény pollenjeire érzékeny.

 

Nagyszerű pollennaptárra tettünk szert, mikor a parlagfűmentes tárcaközi bizottság munkájában vettünk részt (hogy miért is?). Az ÁNTSZ-től jelen lévők egy füzetet osztottak szét. Ebből beszkenneltük a naptárat.

De a füzet más grafikonokkal is szolgál. Így például kiderül, hogy a mindenki által utált nyárfaszösz még Budapesten a legkisebb koncentrációjú a vizsgálatba bevont nagyvárosokhoz képest. Veresegyház dolgozik rajta, hogy a helyzet romoljon, mert épp nyárfát telepített.

Ami pedig ezen bizottság munkálkodása során kiderült, az elszomorító. Az elmúlt 4 évben 20 alkalommal változtattak jogszabályt, ebből 11-szer akkor, amikor a parlagfű épp szezonban volt. Jelen pillanatban a parlagfű kérdés katasztrófális jogi szabályozási helyzetben van. Volt ugyan egy ígéretes jogszabályi keret, amit nem használtak ki az önkormányzatok. Nevezetesen, hogy az önkormányzatok büntethették a magánterületüket elhanyagolókat. A baj az volt, hogy nem büntették. Egy civil aktivista pl. elmondta, hogy a Zsámbéki medencében sikerült 13 polgármester összefogását elérnie, hogy vessenek ki büntetést. Mire megszervezte, s elkezdtek befolyni a pénzek, és a jótékony visszatartó hatás is érződni kezdett, a törvényt most megszüntették. Az aktivista kérdése az volt, hogy akkor most mit mondhat a polgármestereknek?

Nem tudom elég csattanós válasz-e, de a bizottság elnöke is lemondott, mert nem értett egyet saját kormánya lépéseivel.

Ma már az orvosok tudják, hogy a parlagfű más betegségeket is kelt, illetve másra is hajlamosít, nem csak a szénanáthára. Ennek ellenére az egészségügy is kullog. Még allergia tanszék sincs az orvosin, miközben állítólag 7%-al növekszik évente az ilyen panaszokkal küzdők száma.

Arra a kérdésre, hogy miért nem használták ki az önkormányzatok a jogszabályi lehetőséget, magunk is megpróbálkozhatunk a válasszal. Tudják, hogy nincs erkölcsi alapjuk, mert maguk is elmaradásban vannak. Azt a területet, aminek mi vállaltuk volna a karbantartását a polgármester azzal utasította el, hogy erre nincs szükség, mert azt az önkormányzat karbantartja. Megnézve most az ominózus Garabonciás utcai fölötti területet, hát a széle le van nyírva szépen, de mögötte még nincs kész. (ld. címlapképünk, mely május 19-én készült.)