Zsolt Péter elemez – betört ablak hipotézis

Ez egy nagy sikerű és a gyakorlatban is kipróbált elmélet, melynek segítségével megállíthatók területek lepusztulása, élhetetlenné válása. Érdemes megtanítani nem csak a kriminológusoknak, hanem jegyzőknek, városvezetőknek, képviselőknek, és Önnek is kedves civil olvasó. Mert ha bármelyikünk nem veszi a fáradtságot, hogy jelentsen egy szemétkupacot, egy betört ablakot, egy összemázolt járművet, egy csúnya graffitit, egy felgyújtott szemetest, akkor ott hamarosan gyűlni fog a szemét és a probléma. Hamarosan viselkedésproblémák jelennek meg.

New York City metrói váltak teljesen életveszélyessé a 90-es évek elején, és persze mindenki a súlyos problémákra koncentrált, míg jött egy zseniális új vezetés, amelyik a fizikai környezet rendbetételét tűzte ki célul. A metró üzemeltetése már teljesen veszteséges volt, hiszen mindenki félt, és kerülte. A vezetés új elképzelése, hogy egyetlen szerelvényt sem hagy kifutni az állomásról, amelyik ülése megszaggatott, amelyik összemázolt stb. rendkívüli ellenállásba ütközött. Hiszen így nem lehetett tartani a menetrendet, hiszen ez rengeteg többletmunkát és stresszt eredményezett az alkalmazottaknak, hiszen a társaságnak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia.

Ám a kísérlet meghozta a gyümölcsét. A járvány végetért. Mert a bűnözés hasonló a járványhoz. Valahol valakik elkezdik, és mások is leutánozzák. Ezért beszélünk bűnözési hullámról. Mára New York City biztonságos hely, a metrói tiszták és nem állják el a suhancok a bejáratot, hogy ők vegyék el a pénzt az utasoktól.

Az elméletnek persze megvannak a határai. Nem minden esetben képes követése csodára. Jelen pillanatban úgy három havonta Európa valamelyik külvárosában gyújtogatás van. A forgatókönyv egészen hasonlatos. Itt a fiatalok a rendőrökkel háborúznak, és ha úgy érzik valamilyen rendőri túlkapás történt, akkor bosszút állnak. A rendőrök pedig úgy érzik kemény kézzel kell fogniuk a dolgokat, mert akit ebben az erőszakkultúrában nem tisztelnek, akitől nem félnek, azt kegyetlenül elintézik.

A rendrakás az ilyen környezetben sokkal nagyobb és összetettebb feladat, mint a betört ablakok eltakarítása és az üvegezés. Ám a szociálpszichológusi megközelítés szerint itt is többre megy az a rendőrség, amelyik kialakít valamiféle emberi kapcsolatot a helyben lakó családokkal.

A betört ablak hipotézis paradoxona

Minden elmélet lehet káros, még az olyan is, mint a betört ablak.

2012-ben halt meg Wilson, aki szerzőtársával együtt publikálta 1982-ben a The Atlantic folyóiratban a betört ablak hipotézist. Wilson és Kelling közt azonban az évek során – ők ketten jegyzik a tanulmányt – nézeteltérések támadtak. A nézeteltérés oka nem volt más, mint hogy Kelling szerint a metaforájukat félreértelmezték a gyakorlatban, míg Wilson úgy vélte nem történt ilyesmi, ő maga is helyeselte azokat a lépéseket, amit azóta elsősorban New York Cityben, de másutt is a cikke nyomán követett a rendőrség.

Malcolm Gladwell kiválóan összefoglalta a cikk nyomában elért eredményeket, Wilsonról pedig lesújtóan ír a holland Bregman. Ld. erről itt.

A félév legutolsó óráján a diákjaimnak az volt a feladata, hogy készítsenek rajzokat, hogy csökkenthetnék a bűnözést. Van egy tucat cetlim, amiből a párok húztak, az egyiken épp a betört ablak hipotézis szerepelt. Az elméleteknek a rajzolás előtt utána lehet olvasni, de én is ott vagyok, hogy segítsek, aztán a kis csoportok rajzukat bemutatva egymásnak átadják az órán szerzett tudásukat. Amolyan gyorsított projektfeladat az ilyesmi, amit szeretnek a hallgatók. Ugyanakkor menet közben nem ritkán félre is csúsznak, amiként e feladatnál is ez történt. És a különös az, hogy pontosan ugyanez történt az Egyesült Államokban is a betört ablak hipotézis rendőrségi gyakorlatba átültetésével: fölöslegesen bekeményítettek.

A diákok is, kik rendőrtisztnek készülnek meg vannak győződve az emberi természet, azon belül is különösképp a bűnözésre hajlamos személyek negatív voltáról. És hát ki ne volna bűnözésre hajlamos, de méginkább egyes rasszok, egyes társadalmi csoportok, egyes szegényebb területeken lakók? Attribúciós elméleti és gyakorlati oktatásunk, etikai tréninggyakorlataink nem igen változtatnak azokon az attitűdökön, melyeket hallgatóink eleve hoznak magukkal, illetve amiket a társadalom tálcán kínál a számukra. Ám koránt sem hibáztathatjuk őket, ha azt látjuk, Wilson és Kelling sem voltak egy hullámhosszon.

Kelling szerint úgy értették félre az írásukat, hogy sztárrendőrfönökké válók rendteremtés alatt az egyszerű állampolgárok szigorú rendre szoktatását értették. Ha az emberek közterületen való „helytelen” viselkedésűekre koncentrálnak, ha a hangoskodást, ha a közlekedési kihágásokat, ha a szemetelést szigorúan büntetik, akkor nem indul be a lazulás. Mindehhez a büntetések kiszabásának adminsiztratív könyvelése, az ebből származó rendőri jutalmazás egészen félresiklathatja a rendőrök küldetését és fölöslegesen zaklatóvá teheti őket.

Voltaképp Wilson és Kelling közt a nézeteltérés abból származott, hogy Wilson tényleg alapvetően rossznak gondolta az embereket, Kelling pedig nem. Kelling a környezetre koncenrálásból nem következtett az emberek negatív természetére és a bűnözők megjavíthatatlanságára. Wilson 1975-ös könyvében amellett érvel, hogy a bűnözés úgy csökkenthető, ha a bűnözőket kiemeljük a társadalomból. Ez nagyon egyszerű és logikusnak tűnik, azzal azonban az ajánlat nem számol, hogy minden bűnöző egy idő után valakinek a szomszédja lesz, hiszen nem ülnek életfogytiglan, valamint azzal a szociálpszichológiai ténnyel sincs tisztában, hogy nem a rohadt alma az alapvető probléma, hanem a hordó, azaz a szubkultúra, a csoport, amiben a bűnöző él.

A 70-es években még minden tudomány a behaviorizmus paradigmájában volt: van az a büntetés, amit megért az elkövető, van az a költség, ami elég nagy, hogy szocializálódjon a bűnös ember, hogy lemondjon a gazemberségről. Néhány ember Wilson szerint söpredék. A betört ablak hipotézissel pedig Wilson háborút indított az emberek ellen. De legalábbis Kellinggel ellentétben nem bánta, ha így értelmezik a cikküket.

A fentiekkel szemben az új paradigma kulcsfogalma a kapcsolat. Ahol jóra és rosszakra osztjuk a világot, és a rendőrök és a börtönőrök képviselik a jót, valamint akik a jókat kívánják védeni, ott a börtönőr ellenségnek fogja tekinteni a rabot. Ott nincs kapcsolat. Kapcsolat azokban a büntetésvégrehajtó intézetekben van, ahol az őrök együtt tevékenykednek a rabokkal.

Az utcán könnyű kihágást elkövető gyorsan megkapja a bélyeget, és aki hátrányos helyzetű még kihágást se kell elkövetnie. Az elsődleges stigmát, ha követi a másodlagos, mikor is elfogadja valaki, hogy bűnöző, önmagát megvalósítóvá válik a stigma maga.

Tehát a betört ablak hipotézis rossz esetben nem fogja a bűnözést csökkenteni, hanem épp hogy növelni fogja. A hallgatóim rosszul értelmezték a hipotézist, sőt, lehet, hogy még maga Wilson is rosszul értelmezte az egyébként szerintem zseniális felfedezését. A betört ablakot nem az emberre kell vonatkoztatni, mint metafora, hanem konkrétan csak a tárgyi környezetre.

Ld. még az építészeti lehetőségeket: https://kronika.civilradio.hu/bunmegelozes/