Versenyfutás a „Pásztorokkal”
Zöld nézőpontból óriási versenyfutás zajlik a világban. Az egyik oldalon vannak a Pásztor Bélák (Veresegyház polgármestere), a másik oldalon a zöldek.
Nem arról van szó, hogy egyikük okos, a másikuk meg nem, sokkal inkább arról, hogy másra irányul egyikük és másikuk érdeklődése, gondolkodásának fókusza. Az emberek többsége ma Pásztor Béla. Ennek az a lényege, hogy rövid távú megoldásokat keres azokra a problémákra, melyeket jórészt már maga hozott létre.
Hogy is néz ki ez a gondolkodás? – Gazdaságban csak a mostani látványos lépések az érdekesek, az eladósodást majd oldják meg az utódok. A helyi iparosítás munkát ad, és adóbevételt termel, ráadásul látványos fejlődést mutat, a vele járó gondokat majd oldja meg a következő generáció. A fákat (ld. itt.) és a tavakban a nádast kivágjuk, csak nem omlik össze ennyitől a helyi élővilág, és fontosabb a megnövelt vízfelület, vagy hogy osztogatni lehet a faanyagot. A népességnövekedés fejlődés – mondják a Pásztor Bélák -, az így megszülető igények, a bölcsitől a középiskoláig, majd megpróbáljuk megoldani akkor, amikor a probléma a körmünkre ég stb.
Anaszázik ebben a sivatagos környezetben hozták létre fantasztikus városukat, több emeletes épületeikről híresek, de túllőtek a célon, az átlag vízmennyiségre optimalizálták magukat, és az aszályos éveket nem tudták átvészelni
Nem csak az emberek Pásztor Bélák, de a civilizációk is ugyan ilyenek. A hirtelen összeomló civilizációk is, mint amilyen az anaszáziaké, a majáké, vagy a rómaiaké, de a mi mostani nyugati civilizációnké is pontosan ugyan ilyen. Például miközben tisztában vagyunk vele, hogy a tengerszint elkerülhetetlenül emelkedni fog, mégis Sanghajban milliárdos beruházásokkal építenek a tengerszinti partvidéken új épületeket. Majd ha emelkedik, oldják meg azok, akiknek ez problémájuk lesz. A civilizációk mind a víz, az energia, az élelmiszer, és a társadalmi feszültségek elharapózása miatt omlottak össze. Komplex, többváltozós egyenletek, de nem olyan bonyolultak.
Van azonban egy különbség, ami megkülönböztet minket az anaszáziaktól, a majáktól és a rómaiaktól. Mi pontosan tudjuk, hogy velük mi történt, és azt is, hogy velünk mi történhet a jövőben. Náluk csak néhány embernek volt annyi információja, hogy láthassák a jövőt, a népesség döntő többsége viszont előre nem láthatott, csak az aktuális helyzetre reagált.
Vagyis sajnos ki kell egészítenünk a Pásztor Bélák megítélését is. Ezek az emberek – ahogy a shanghaji toronyházat építők – nem intelligensek. Ma már, a tudás a rendelkezésünkre áll, nem valamiféle kiváltság, ezért, ha csak és kizárólag valaki rövidtávú gondolkodásra képes, miközben a figyelmét a hosszú távú következményekre kellene irányítania, az a 21. században intelligenciaproblémát is felvet.
Ugyanakkor sokan kerülünk a rossz oldalra. Van amelyikünk a műtrágya-kereskedelemben dolgozik, másikunk épp egy kártékony politikus beosztottja, s van akinek az a feladata, hogy az atomerőmű működését tanítsa a jövendőbeli fizikusoknak, és jobbnak látja nem beszélni az etikai kérdésekről, mert az egyetem és Paks között kiváló az együttműködés. (Ugye teccik érteni a problémát?)
Egész egyszerűen a világ nem úgy működik, hogy tömegek meg tudnának élni úgy, ha azt tennék, vagy azt mondanák, ami a távlati gondolkodás intelligenciájának megfelelne. Még ha akarnák se, és persze nem is nagyon akarják.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy lemondhatunk a gondolkodásról. A legnagyobb bűn, amit elkövethet az egyén, az éppen az, ha ezt akár önvédelemből, akár cinizmusból, akár félelemből megteszi. Az a kis reménysugár, ami a mi civilizációnk előtt pislákol, épp abból táplálkozik, hogy intelligensek akarunk lenni.
Ezt rögtön segíteni is tudjuk, ha megnézzük az alábbi filmet, mely a civilizációk bukásából próbálja megfejteni azt, ami velünk történik most. A filmet a National Geographic vetítette: